Bukaresti vérnarancs

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

A levélbomba felrobbantotta a D. A. Szövetséget, az ellenzék felfüggesztené tisztségéből az államfőt. Két táborra szakadt a román politikai osztály a miniszterelnök és az államfő közötti nyílt konfliktus miatt, amely gyakorlatilag véget vetett a kormánykoalíció gerincét alkotó liberális-demokrata D. A. Szövetségnek. Miközben a liberálisok kitartanak Cãlin Popescu-Tãriceanu pártelnök-kormányfő mellett, és a demokraták Theodor Stolojan „szakadárjaival” egy emberként felsorakoztak Traian Bãsescu elnök mögé, az ellenzék mindkét közjogi méltóság távozását követeli a levélbotrány miatt.

2007. január 19., 00:002007. január 19., 00:00

Mircea Geoanã elnök csütörtökön bejelentette: a Szociáldemokrata Párt (PSD) kezdeményezni fogja az államfő felfüggesztését, emellett bizalmatlansági indítványt is kilátásba helyezett a kormány ellen. Victor Ponta PSD-alelnök szerint Bãsescu következetesen megsértette az alkotmányt, és beavatkozott az igazságszolgáltatás működésébe – legutóbb azáltal, hogy „megjósolta” a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöki tisztségének várományosát. Az államfőt különben az alkotmány súlyos megsértése esetén függeszthetik fel, erről a  parlament két házának együttes ülésén, a képviselők és szenátorok többségének szavazatával döntenek. A felfüggesztési eljárás elindítását a honatyák egyharmada kezdeményezheti, és az alkotmánybíróság jóváhagyása is szükséges. Az elnök felfüggesztését követően ideiglenesen a szenátus elnöke veszi át az államfői tisztséget, ezután népszavazás dönt az ország első embere menesztéséről.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) még nem döntött a PSD kezdeményezésének támogatásáról,   viszont felszólította az államfőt, hogy alkotmányos keretek között tevékenykedjen, és hagyjon fel   a kormányt és a PNL-t aláásó törekvéseivel. Ezzel szemben a Demokrata Párt (PD) a kormányfőt bírálja az igazságszolgáltatás működésének befolyásolására tett kísérletéért, ám Emil Boc pártelnök leszögezte: a kormányból való kilépés lehetőségét a miniszterelnöknek és az általa vezetett PNL-nek kellene megfontolnia. Borbély László, az RMDSZ alelnöke értelmetlennek tartja az államfő felfüggesztését célzó kezdeményezést, amelyet a szövetség nem támogat. Frunda György szenátor úgy véli, mivel a honatyák ellenzik az előrehozott választásokat, „vigyáznak arra, hogy mi történik a kormánnyal”, amennyiben azonban bizalmatlansági indítvány következtében megbukna a kabinet, újabb konfliktus törne ki a PNL és a PD között annak kapcsán, hogy ki legyen Tãriceanu utódja. Eckstein-Kovács Péter, a szenátus jogi bizottságának elnöke erkölcsi szempontból mindkét politikust vétkesnek nevezte, ugyanakkor hangsúlyozta: a Bãsescuhoz intézett Tariceanu-levél nyilvánosságra hozatalának nem lesznek büntetőjogi következményei.

Bãsescu is levelezgetett

Ezzel egy időben Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt (PC) elnöke Traian Bãsescut vádolta befolyással való üzérkedéssel. A PC-elnök felmutatott egy Codruþ ªereº volt gazdasági miniszterhez intézett levelet, amelyben állítása szerint az államfő a tárcavezető közbenjárását kérte az ALRO Slatina alumíniumgyártó vállalat érdekében. Bãsescu arra kérte ªereºt, hogy a „kormány, és  lehetőleg a nemzetgazdaság érdekeit figyelembe véve” bírálja el az ALRO kérését, amelyben a társaság olcsóbb energiadíjszabást kért a hatóságoktól. Voiculescu hangsúlyozta, a PC hajlandó támogatni egy Tãriceanu vezette kormányt, ennek érdekében tárgyalásokat kezdeményez minden parlamenti párttal, leszámítva az RMDSZ-t és a PD-t.
A PNL-ből kivált, Theodor Stolojan vezette Liberális Demokrata Párt (PLD) eközben Tãriceanut okolja a politikai válság kirobbantásáért, és a kormányfő lemondását követeli. A PLD felszólította a parlamenti pártokat egy kormányellenes bizalmatlansági indítvány benyújtására. A liberális platform félrevezetésnek minősítette a PSD-nek az államfő felfüggesztését célzó kezdeményezését, az alakulat szerint ez a folyamat a szociáldemokraták és a Tãriceanu-vezette liberálisok „alantas egyezményeinek” bizonyítéka.
Eközben csütörtökön Bãsescu felszólította Tãriceanut: bizonyítsa be állítását, amelyben azzal vádolta az államfőt, hogy oligarchikus gazdasági érkeltségi körének akarja alárendelni a kormányt. Az államfő azt is kérte a miniszterelnöktől, hogy sürgősen küldje el neki azoknak a minisztereknek a menesztési kérelmét, akik a Cotroceni-palota állítólagos érdekeltségi köréhez tartoznak. Adriana Sãftoiu, az államfői hivatal szóvivője cáfolta Voiculescu állítását, miszerint Bãsescu befolyással való üzérkedést követett volna el. Mint mondta, az elnök mindössze arra kérte a volt gazdasági és kereskedelmi minisztert, hogy elemezze ki az ALRO Slatina helyzetét.
 
A főügyészség vizsgálódik

Laura Codruþa Kövesi főügyész csütörtökön „elméletileg” lehetségesnek nevezte, hogy korrupció vádjával bűnvádi eljárást indítsanak a miniszterelnök ellen. Kövesi kifejtette, a főügyészség megvizsgálja a Tariceanu által a Rompetrol-dosszié kapcsán Bãsescunak címzett levelet, valamint az ezzel kapcsolatos adatokat, és ezután dönt egy esetleges bűnvádi eljárás indításáról. Másrészt a Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) nem tekinti bűncselekménynek Tãriceanu levelét, és nem áll szándékában eljárást indítani az ügyben. Anton Pandrea, a CSM újonnan megválasztott elnöke magánlevelezésnek tekinti a kéziratot, amelynek szerinte nem lehet büntetőjogi következménye.  Mint ismeretes, a politikai válságot Elena Udrea volt elnöki tanácsos robbantotta ki, beszámolva arról a levélről, amelyben Tãriceanu Bãsescu közbenjárását kérte a főügyészségnél a Rompetrol-ügyben korrupcióval vádolt Dinu Patriciu érdekében. A miniszterelnök korábban tagadta a dokumentum létezését, az államfő azonban szerdán nyilvánosságra hozta a hírhedt levelet, és azzal vádolta Tãriceanut, hogy az oligarchiával való együttműködésre tett partnerségi ajánlatot. Tãriceanu elutasította a vádakat, hangsúlyozva: mindössze arra kérte Bãsescut, hogy a Petromidia kőolaj-finomító vállalat által jelzett visszaélésekről értesítse az ügyészségen.

Keret
Tãriceanut SMS-ben fenyegették

A miniszterelnök csütörtökön nyilvánosságra hozta azt a mobiltelefonjára érkezett üzenetet, amelyet állítása szerint az Állami Vagyonigazgatóság (RAAPPS) volt igazgatójának leváltása után kapott. Ebben az új vezetőség eltávolítását követelték, ellenkező esetben kilátásba helyezték a miniszterelnöknek, hogy inkrimináló bizonyítékokat szolgáltatnak róla a sajtónak és az ügyészségnek.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.

Tovább nőtt az AUR népszerűsége
Tovább nőtt az AUR népszerűsége
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

2025. szeptember 11., csütörtök

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött

A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött
2025. szeptember 11., csütörtök

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett

Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett
2025. szeptember 11., csütörtök

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt

A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt
2025. szeptember 10., szerda

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai

A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai
2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát