
Átfogó segélycsomagot szavazott meg hétfői rendkívüli ülésén a bukaresti kormány a múlt heti olaszországi földrengésben meghalt román áldozatok családtagjai és a román sérültek számára.
2016. augusztus 29., 18:052016. augusztus 29., 18:05
2016. augusztus 29., 19:332016. augusztus 29., 19:33
Az Olaszország középső részét sújtó, csaknem háromszáz áldozatot követelő szerda hajnali földrengésben 11 román állampolgár vesztette életét, egyet továbbra is az eltűntek között tartanak nyilván, hat román sérültet pedig kórházban ápolnak.
Olaszországban több mint egymillió román vendégmunkás él: ezzel magyarázható, hogy a földrengés külföldi áldozatai között is sok román volt. A 11 román áldozat közül hetet Romániában akarnak eltemetni a hozzátartozók: hamvaikat hétfőn indították útnak Olaszországból, a repatriálás költségeit pedig a bukaresti külügyminisztérium tartalékalapjából fedezik.
A hétfői rendkívüli kormányülésen elfogadott segélycsomag részeként gyorssegélyben részesítik az áldozok családtagjait, azokat a gyámokat, akiknek a gondjaikra bízzák a földrengés nyomán árván maradt gyermekeket. A bukaresti hatóságok átvállalják azoknak a katasztrófában megsérült románoknak a kórházi kezelési költségeit, akik nem rendelkeznek biztosítással, és lakhatási támogatást nyújt azoknak a román családoknak, amelyeket a természeti csapás megfosztott otthonuktól. Dacian Cioloș kormányfő anyagi támogatást ígért azoknak az Olaszországban dolgozó román állampolgároknak is, akik a földrengés nyomán hazatelepülnének Romániába.
Az olaszországi földrengés kapcsán a román közvéleményt az is aggasztja, vajon milyen következményekkel járna egy hasonló földrengés Bukarestben, amelyet szeizmológiai szempontból Európa legveszélyeztetettebb fővárosaként tartanak számon. Cioloș a hétfői kormányülésen felszólította a belügyminisztériumot, hogy két héten belül hozzon nyilvánosságra naprakész jelentést arról, milyen mértékben vannak a román hatóságok felkészülve egy súlyos földrengésre.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!