Hirdetés

Bukarestben vizsgálódik az IMF küldöttsége

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Megkezdte szerdán a román gazdasági helyzet "átvilágítását" a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége Bukarestben, az értékelés eredményétől függ, hogy az ország lehívhatja-e a készenléti hitelszerződés értelmében most esedékes 2,3 milliárd eurós részletet.

MTI

2010. január 20., 13:182010. január 20., 13:18

A küldöttséget ezúttal is Tonny Lybek, az IMF Romániáért és  Bulgáriáért felelős területi képviselője vezeti, aki már korábban jelezte: ha a vizsgálat pozitív értékeléssel végződik, két részletet fognak utalni. Tavalyról ugyanis még hátramaradt a harmadik, 1,5 milliárd eurós összeg, és márciusban lenne esedékes a negyedik, 820 millió eurós részlet. Bukarest reményei szerint ez a 2,3 millió euró a tervezettnél előbb is lehívható lesz, ha a nemzetközi pénzintézetek elégedettek lesznek a megállapodás feltételeinek teljesítésével.

Eddig két részletet kapott az ország 6,85 milliárd euró értékben. Bukarest a Valutaalappal kötött egyezsége értelmében két év alatt 12,95 milliárd eurót fog kapni, de a Világbanktól, az Európai  Uniótól, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól kapott  kölcsönökkel együtt az összeg el fogja érni a mintegy 20 milliárd eurót. Ami az IMF-kölcsönt illeti, azt nyolc részletben kapná meg Románia, minden egyes összeg kiutalása a feltételek pillanatnyi teljesítésétől függ. Az IMF például megköveteli, hogy az idén a költségvetési hiány GDP-arányos mértéke ne haladja meg a 5,9 százalékot.

A látogatásnak már tavaly év végén meg kellett volna történnie, de akkor még az országnak nem volt stabil vezetése: először kormányválság tartotta fenn a bizonytalanságot, majd elnökválasztási kampány kezdődött, és csak az új elnök - a második mandátumot nyert Traian Basescu - hivatalba lépése után alakult meg az immár teljes hatáskört élvező kormány. Ez utóbbi januárban végre elfogadtatta a parlamenttel a 2010-es költségvetést, bizonyos fokig megnyugtatva ezzel az IMF-et és a többi intézetet, illetve a külföldi befektetőket is.

Tonny Lybek megfogalmazta az ez elvárást, amely szerint a költségvetés kiadási oldala valóban reális, tartható legyen, és valós bevételi forrásokkal számoljon. A most jóváhagyott büdzsé 66,654 milliárd lejes (16,25 milliárd eurós) bevételt remél és 101,678 milliárd lejes (24,80 milliárd eurós) kiadást irányoz elő, ez 35,024 milliárd lejes (8,54 milliárd eurós) hiányt jelent. A pénzintézet erre az esztendőre 1,3 százalékos gazdasági növekedésre számít Romániában.

Ugyanebben az időszakban vizsgálódik Bukarestben a Világbank saját küldöttsége is. Áttekinti a már megszületett, az egységes bérezésről szóló törvény alkalmazását, a nyugdíjtörvény szabályozását, illetve azt, hogy miként halad a pénzügyi szektor reformja.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés