
Még több spanyol katona állomásozik majd Románia területén
Fotó: Spanyol hadsereg
A védelmi ráfordítások növelésének köszönhetően Románia fejlettebb haderővel és egyre jobban képzett katonákkal rendelkezik, és folyamatosak a fejlesztések a katonai bázisokon – jelentette ki Klaus Iohannis államfő kedden. Eközben Spanyolország növelni készül Romániában állomásozó katonáinak számát a NATO keleti szárnyának megerősítése érdekében.
2023. július 11., 16:252023. július 11., 16:25
2023. július 11., 17:282023. július 11., 17:28
A vilniusi NATO-csúcstalálkozó előtt adott nyilatkozatában Iohannis hangsúlyozta, Románia fejlettebb haderővel és egyre jobban képzett katonákkal rendelkezik. Ezzel egy időben folyamatosan fejlesztések zajlanak valamennyi, a NATO számára is fontos romániai katonai bázison, korszerűsítik, kiterjesztik ezeket, javítják a felszereltségüket. Mindez úgy vált lehetségessé az államelnök szerint, hogy egy 2015-ben hozott döntéssel 2016-tól Románia hazai össztermékének (GDP) 2 százalékára, 2023-tól pedig 2,5 százalékra növelte a védelmi kiadásait.
A román államfő úgy véli, a 2 százalékos GDP-arányos ráfordítási érték nem felső határ, hanem kiindulási alap kellene hogy legyen a védelmi célokra szánt költségvetési összegek elkülönítésekor. „Erről a témáról még szó lesz, de mi nagyon komolyan vettük a szerepünket” – idézte az Agerpres hírügynökség az elnököt.
Eközben Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök kedden bejelentette, hogy hazája csapatokat telepít Szlovákiába és növeli Romániában állomásozó katonáinak számát a NATO keleti szárnyának megerősítése érdekében. Az EFE hírügynökség beszámolója szerint a spanyol kormányfő a vilniusi NATO-csúcstalálkozó előtt beszélt erről újságíróknak, hangsúlyozva, hogy az ülésen hivatalosan is tájékoztatni fogja a NATO vezetőit országa újabb hozzájárulásáról.
Az EFE megjegyezte, hogy Szlovákiába első alkalommal készül katonákat küldeni Spanyolország. Arról, hogy pontosan mennyivel bővítik a Romániában állomásozó katonák létszámát, egyelőre nincsenek információk – tették hozzá. Emlékezettek ugyanakkor, hogy a spanyol Légtérellenőrző Csoport (GRUMOCA) egyik légi megfigyelő radarja Romániában üzemel, ennek működtetéséről hozzávetőlegesen 40 katona gondoskodik.
A vilniusi csúcson a spanyol kormányfő felkéri majd a szövetséget, hogy fordítson nagyobb figyelmet a NATO déli szárnyára – számolt be az EFE.
A kormány célja, hogy az idén lehívja az országos helyreállítási tervben (PNRR) előirányzott 10 milliárd eurót – jelentette ki szombaton, Botoșani-ban Ilie Bolojan miniszterelnök.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton figyelmeztető előrejelzést, valamint több, szerda reggelig érvényben lévő sárga jelzésű riasztást adott ki kemény fagy és rendkívül alacsony hőmérsékletek miatt Románia legnagyobb részére.
Tavaly összesen 138 385 alkalommal volt szükség rendőri intézkedésre családon belüli erőszakos cselekmények miatt. Az esetek közül 67 010 városon, 71 335 vidéken történt – számolt be szombaton a román rendőrség.
Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.
A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.
A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.
Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.
Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.
szóljon hozzá!