
A román kormány rendkívül vitatott intézkedései miatti tiltakozásképp lemondott tisztségéről Florin Jianu kereskedelmi, üzleti és vállalkozásügyi miniszter.
2017. február 02., 09:102017. február 02., 09:10
2017. február 02., 10:342017. február 02., 10:34
A tárcavezető csütörtökön reggel közösségi oldalán jelentette be távozását a Sorin Grindeanu vezette kabinetből. Bár a tárcavezető tételesen nem a büntető törvénykönyv és a bűnügyi perrendtartás módosításával indokolja döntését, bejegyzéséből egyértelműen kiderül, hogy vállalhatatlannak tartja a balliberális kormány intézkedését, és emiatt telt be nála a pohár.
Facebook-bejegyzésében a miniszter közölte, lemondását rögtön a Grindeanu-kabinet „elhíresült\" kedd esti ülése után akarta bejelenteni, ám abban bízott, hogy a „jóérzés\" hatására vagy az utca nyomására „mindazokban, akik akcióba léptek, lesz annyi becsület, hogy helyrehozzák a hibájukat\". „Nem az én szakmai megítélésemért teszem, amit teszek, hanem a gyermekemért. Mit mondjak majd neki, amikor évek múlva a szemébe nézek? Hogy az apja egy gyáva volt, és hozzájárulását adta olyasmihez, amivel nem ért egyet, vagy emelt fővel távozott egy olyan történetből, amihez nem volt köze?\" – tette fel a kérdést Florin Jianu.
A kereskedelmi, üzleti és vállalkozásügyi miniszter hozzátette: mindazok, akik ismerik, tudják, hogy nem képes elfogadni a csalást és a hazugságot. A tárcavezető a román Szociáldemokrata Párt (PSD) tagja, és a kis- és középvállalkozásokért felelt a Victor Ponta vezette kormányban.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.
Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
Viharos időjárásra figyelmeztető első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.
Azok a diákok, akik szerdán nem tudtak 9 óráig megérkezni az érettségi szaknak megfelelő kötelező vizsgájára, 13 órától tehetik le a vizsgát – nyilatkozta Sorin Ion oktatási államtitkár az Edupedu.ro tanügyi szakportálnak.
Húsz megye 60 településén és Bukarestben okozott károkat a kedd éjszakai vihar – közölte szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Közzétette kedd este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő.
szóljon hozzá!