Hirdetés

„Teljesen aberráns” – Nicușor Dan a bírák és ügyészek nyugdíjáról

nyugdíj

Nicușor Dan: a jelenleg hatályos törvény a rendszerből való kilépésre ösztönzi a bírákat és ügyészeket

Fotó: presidency.ro

„Teljesen aberránsnak” nevezte Nicușor Dan államfő azt a jelenleg érvényben levő törvényi előírást, amely lehetővé teszi, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja nagyobb legyen a korábban kapott fizetésüknél. Szerinte fejetlenség uralkodik az igazságszolgáltatásban a nyugdíjazások körül.

Krónika

2025. július 30., 14:562025. július 30., 14:56

2025. július 30., 17:372025. július 30., 17:37

A Cotroceni-palotában tartott szerdai sajtótájékoztatóján az elnök elmondta, eddig 76 nyugdíjazási kérelmet kapott bírák és ügyészek részéről. Közülük ketten visszavonták a kérelmüket, ketten pedig azt mondták, hogy nem vonulnának nyugdíjba, „ha nem lenne ez az információáradat”. Utóbbiakkal készen áll tárgyalni – jelentette ki az államfő. Megfogalmazása szerint a nyugdíjazási kérelmek átvizsgálása után adódik a kérdés a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) felé: „mi ez a fejetlenség?”

Frissítés

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szerdán közölte, hogy nem fogja véleményezni a különnyugdíjakkal kapcsolatos módosításokat tartalmazó törvénytervezet munkapéldányát. A CSM szerdai közleményében azzal indokolta a döntést, hogy a kormánytól kapott dokumentum nem törvénytervezet, mert nem az illetékes minisztérium kezdeményezte – ahogyan azt az eljárást szabályozó kormányhatározat előírja –, és a parlamenti jogalkotási eljárás követelményeinek sem tesz eleget. A testület szerint a miniszterelnök „nem rendelkezik jogalkotási felhatalmazással” ebben az eljárásban, ezért a CSM nem véleményezi a javaslatot. „A CSM nem kíván részese lenni egy, az igazságügyi rendszert érintő jogszabály elfogadására irányuló jogellenes eljárásnak, amelyik ráadásul csak a konzultáció látszatát kelti” – szögezték le.

Nicușor Dan azt is elmondta, hogy a nyugdíjazási kérelmek áttekintése lezárult, az ezekkel kapcsolatos elnöki rendeleteket pénteken teszik közzé.

Hirdetés

„Akik esetleg meggondolták magukat, írhatnak nekem péntekig” – tette hozzá. „Az én tapasztalatom szerint akár cukrászdában, akár szűcsműhelyben, akár tervezőmérnökként dolgozik valaki, ilyenkor oda kell figyelni, hogy ez ne befolyásolja a termelés menetét” – jelentette ki az elnök. Nicușor Dan azt is megjegyezte, hogy az államfő nem közjegyző, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a kiszámíthatóság érdekében a bíráknak és ügyészeknek legalább 90 nappal korábban jelezniük kell, ha nyugdíjba kívánnak vonulni. „Így az érintett bíróság vezetőjének gondja van arra, hogy ne osszanak ki új ügyeket a bírónak, akinek a 90 nap alatt lehetősége van megszövegezni az elmaradt végzéseket, és minden kötelezettségének eleget téve vonulhat nyugdíjba” – magyarázta. Az államfő szerint ezt a „nagyon jó” szabályt a CSM vezette be, de a nyugdíjazási kérelmek 90 százaléka nem tesz eleget ennek. „Ez így nincsen rendjén” – tette hozzá.

korábban írtuk

Bolojan a különleges nyugdíjakról: nő a korhatár, a nyugdíj nem lehet nagyobb a fizetésnél
Bolojan a különleges nyugdíjakról: nő a korhatár, a nyugdíj nem lehet nagyobb a fizetésnél

Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.

Az elnök szerint a jelenleg hatályos törvény a rendszerből való kilépésre ösztönzi a bírákat és ügyészeket.

Idézet
Veszített a minőségéből az igazságszolgáltatás, mert a tapasztalatot semmi sem pótolhatja”

– fogalmazott. Az államfő ugyanakkor tiszteletét fejezte ki azoknak a bíráknak és ügyészeknek, akik a rendszerből való kilépésre ösztönző körülmények ellenére is folytatják a munkát.

Nicușor Dan szerint „nem korrekt” az a törvényi előírás sem, amely lehetővé teszi a bírák számára, hogy a nyugdíjazásuktól számított három éven belül bizonyos feltételek mellett ismét munkába álljanak, és a bírói fizetésük mellett a nyugdíjuk 15 százalékát is megkapják. Szerinte ez azokkal a bírókkal szemben sem tisztességes, akik bár teljesítik a nyugdíjazási feltételeket, nem vonulnak nyugdíjba, hanem folytatják a munkát. Az államfő elmondta, javasolni fogja ennek az előírásnak a módosítását. Meglátása szerint jelen helyzetben és az elmúlt évek bizonytalansága miatt lehetővé kell tenni a nyugdíjba vonuló bíráknak, hogy öt öven belül megkötések nélkül ismét felvegyék a munkát, ebben az esetben azonban csak a fizetésüket kaphatják meg.

Az államfő rámutatott, a következő napokban minden érintett féllel – a bírák és ügyészek képviselőivel, az igazságügyi miniszterrel és a miniszterelnökkel is – tárgyalni fognak a tervezett módosításokról, „hogy egyszer s mindenkorra zárjuk le ezt a témát, és legyen kiszámíthatóság a rendszerben”.

korábban írtuk

Miniszter: csak a kiindulópont a Bolojan által a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének átalakításáról tett bejelentés
Miniszter: csak a kiindulópont a Bolojan által a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének átalakításáról tett bejelentés

Radu Marinescu igazságügyi miniszter szerint az Ilie Bolojan miniszterelnök által bejelentett, a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének átalakításáról szóló tervezet csak kiindulópontot jelentő ötlethalmaz, és hozzátette.

Nicușor Dan államelnök szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy nem volt tudomása Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes helyzetéről. Elmondta: az Államtitkok Nyilvántartásának Országos Hivatala (ORNISS) már tiszteletbeli tanácsadónak való kinevezésekor kiadta Anastasiunak az állam- vagy szolgálati titkokhoz való hozzáférésre feljogosító ún. ORNISS-tanúsítványt. Tudomása szerint a tanúsítvány megszerzéséhez szükséges ellenőrzéseken azt vizsgálják, hogy a jelölt kapcsolatban áll-e a román állammal szembe helyezkedő személyekkel, vagy hogy indult-e már büntetőeljárás ellene. És ebben a kontextusban Dragoș Anastasiu helyzete csupán „imázskérdés” – szögezte le Nicușor Dan. Mint ismeretes, Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes vasárnap jelentette be lemondását.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

A közalkalmazotti átlagnyugdíj kilencszeresét kapják kézhez a volt bírák és ügyészek

A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.

A közalkalmazotti átlagnyugdíj kilencszeresét kapják kézhez a volt bírák és ügyészek
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Polgári és katonai felhasználású autópálya épül Moldvában uniós pénzből

Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.

Polgári és katonai felhasználású autópálya épül Moldvában uniós pénzből
2026. január 16., péntek

A táblabíróság sem sieti el az ítéletet a kifogásolt alkotmánybírák ügyében

A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.

A táblabíróság sem sieti el az ítéletet a kifogásolt alkotmánybírák ügyében
2026. január 16., péntek

„Mars Moszkvába!” – Az ellentüntető sem úszta meg bírság nélkül

A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.

„Mars Moszkvába!” – Az ellentüntető sem úszta meg bírság nélkül
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Újult erővel tér vissza a fagyos időjárás

Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.

Újult erővel tér vissza a fagyos időjárás
2026. január 16., péntek

Különleges nyugdíjak: ismét halasztott az alkotmánybíróság

Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.

Különleges nyugdíjak: ismét halasztott az alkotmánybíróság
2026. január 16., péntek

Nem volt mentes incidensektől a bukaresti tüntetés, könnygázt is bevetetettek a csendőrök

A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.

Nem volt mentes incidensektől a bukaresti tüntetés, könnygázt is bevetetettek a csendőrök
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

„Visszavennék államukat” a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvény ellen tüntető románok

A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.

„Visszavennék államukat” a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvény ellen tüntető románok
2026. január 15., csütörtök

Mikroműanyag kerülhet a Fekete-tengerből a fogyasztók tányérjára

A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.

Mikroműanyag kerülhet a Fekete-tengerből a fogyasztók tányérjára
2026. január 15., csütörtök

Enyhülés után újabb lehűlés: visszatér a szokatlanul hideg időjárás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.

Enyhülés után újabb lehűlés: visszatér a szokatlanul hideg időjárás
Hirdetés
Hirdetés