A Cotroceni-palotában tartott bejelentése során az elnök hangsúlyozta: bármennyire is stabil a bankrendszer Romániában, a pénzügyi világválság hatásai begyűrűzhetnek az országba, ha a kormány és a parlament felelőtlen osztogatásokba kezd. Az államfő úgy vélekedett: az utóbbi időben azért gyengült a lej, mert a kormány és a parlament összetévesztette az állami költségvetést a „kampányköltségvetéssel”, valóságtól elrugaszkodott méretű fizetésemeléseket szavazva meg. Băsescu beszédével egy időben folytatott megbeszélést Călin Popescu-Tăriceanu kormányfő a szakszervezetek képviselőivel, megoldást keresve az állami alkalmazottak fizetésemelésének problémájára. Noha a közalkalmazottak által követelt ötvenszázalékos béremelés ügyében továbbra sem közeledett a felek álláspontja, a miniszterelnök javaslatot tett arra, hogy hozzanak létre vegyes bizottságot, mely kidolgoz egy tervet az állami alkalmazottak bérezésére. Tăriceanu különben újfent leszögezte, hogy a parlament általa a pedagógusoknak megszavazott ötvenszázalékos fizetésemelés gazdasági szempontból fenntarthatatlan, és nem fedezhető a költségvetésből.
A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.
A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.
A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ilie Bolojannal tárgyalt szombaton Temesváron a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.
Szombattól országszerte szeszélyessé válik az időjárás: lehűlésre, erős szélre és esőzésekre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Felhőszakadások miatt öt megyére narancssárga riasztást adtak ki.
A hadifelszerelések iránt világszerte megnövekedett kereslet jó fejlődési lehetőséget nyit a román védelmi ipar számára is – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának Kolozsváron tartott ülése után kijelentette, a szövetség elsődleges célja a korábbi kormánykoalíció újraalakítása, de nem zárja ki azt a lehetőséget sem, hogy az RMDSZ ellenzékbe vonuljon.
Markó Béla volt RMDSZ-elnök pénteken az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy aggasztja az ország politikai helyzete.