2009. május 19., 13:132009. május 19., 13:13
Az államelnök hétfőn este úgy fogalmazott: nemcsak a baloldal hatalomra kerülését ellenzőket ábrándította ki, hanem önmagában is csalódott, amikor a tavaly őszi parlamenti választások után a Demokrata Liberális Párt (PDL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) szövetségére bízta a kormányalakítást. Băsescu hozzátette: azért döntött így, mivel szem előtt tartotta az ország politikai stabilitását.
„Inkább a saját meggyőződésemet áldoztam fel ahelyett, hogy az országot politikai bizonytalanságba taszítsam” – fogalmazott az államfő a Románia párizsi nagykövetségén tartott találkozón.
„Ha módomban állt volna, a liberálisokat (PNL) és az RMDSZ-t is kormánypárttá teszem” – válaszolt Băsescu a találkozó egyik résztvevőjének bírálatára, aki a Boc-kormány létrejöttét megalapozó elnöki döntést kifogásolta. „Mindenkit kormányra segítettem volna, de nem tudtam” – fogalmazott az államfő egy másik résztvevő észrevételeire.
Băsescu arról is beszélt, hogy szerinte a bukaresti parlamentben 5 százalék az aránya azoknak, akiknek az egykori Román Kommunista Pártban (PCR) is aktív szerepük volt, mára azonban befolyásuk jóval kisebb, mint korábban. Az elnök szerint a kommunista múlttól való elszakadás tekintetében politikai szempontból minden szükséges lépés megtörtént, példaként említve a Tismăneanu-jelentést, illetve a kommunizmus elítélését a parlamentben.
Negatívumként említette ugyanakkor, hogy az átvilágítási törvény máig sem működőképes. „A parlament előtt van az átvilágítási törvény tervezete, amelyet a törvényhozás nem fog elfogadni, mivel a tervezet alkotmányellenes. Sajnos, ilyen az alkotmány” – fogalmazott Traian Băsescu.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).