Hirdetés

Bãsescu: közbenjárást kért Markó

A bűnügyi vizsgálat megszüntetését szerette volna kijárni az RMDSZ-elnök? „Markó Béla megkeresett engem, és arról panaszkodott, hogy az ügyészség vizsgálatot indított ellene, amiért meg nem írt versekért előre vette fel a szerzői jogdíjként járó honoráriumot” – jelentette ki tegnap Traian Bãsescu. A tisztségéből felfüggesztett államfő a civil szervezetek képviselőivel folytatott megbeszélésén kifejtette: az ellene alakult parlamenti koalíció – amelyben az RMDSZ és a Nagy-Románia Párt „paradoxális szövetsége” is megvalósult – azért jött létre, mert Monica Macovei volt igazságügyi miniszterrel együtt függetleníteni akarta az igazságszolgáltatást a politikai befolyástól.

2007. május 09., 00:002007. május 09., 00:00

„A koalíció létrejöttében az RMDSZ magatartása okozta a legnagyobb meglepetést, mivel a szövetség vezetőit egyenes emberekként ismertem. Álláspontjuk kialakulásában az játszott szerepet, hogy nem voltam hajlandó közbenjárni az RMDSZ-es politikusok elleni vizsgálat beszüntetéséért” – mondta Bãsescu. A tisztségéből felfüggesztett államfő arról is beszámolt, hogy Markó a Nagy Zsolt informatikai és távközlési miniszter elleni vizsgálat beindításakor is megpróbált közbenjárni nála. Állítása szerint Markó arról próbálta meggyőzni, hogy a tárcavezető ellen indított bűnügyi kivizsgálás az RMDSZ elleni támadás, ennek pedig Európában negatív visszhangja lehet. „Én akkor is mondtam, hogy ártatlannak tartom Nagy Zsoltot, de figyelmeztettem, hogy mihelyt hivatalosan is elindul a büntetőjogi eljárás, azonnal felfüggesztem tisztségéből” – tette hozzá Bãsescu. Mint ismeretes, Markó Béla ellen azért indított kivizsgálást az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), mert szerzői jogdíjként 90 ezer lejt vett fel a csíkszeredai Bookart kiadótól. Eddig azonban Markónak egyetlen könyve sem jelent meg az említett kiadónál. Nagy Zsolt ellen az energetikaprivatizációs botrány kapcsán indult büntetőjogi vizsgálat: a politikust árulással és kémkedéssel gyanúsítják az ügyészek.

Markó Béla RMDSZ-elnök tegnapi sajtótájékoztatóján tagadta, hogy megpróbált közbenjárni az ellene indított vizsgálat megszüntetéséért. „Valószínűleg léteznek hangfelvételek a Bãsescuval folytatott megbeszéléseinkről. Ezekből kiderül majd, hogy nem kértem a segítségét a vizsgálat megszüntetése érdekében” – mondta Markó. A miniszterelnök-helyettes hozzátette: Nagy Zsolt ügyében Traian Bãsescutól értesült a miniszter elleni vizsgálatról. „A következő időszakban valószínűleg kiéleződik majd a dossziéháború. Értesüléseim szerint hamarosan újabb RMDSZ-es politikusok ellen indítanak bűnügyi kivizsgálást” – vélte Markó, utalva a Szabó István Szatmár megyei tanácselnök és az Erdei-Doloczki István képviselő elleni eljárásra. „Hamarosan az is kihágásnak minősül majd, ha lobbizunk az erdélyi autópálya megépítéséért vagy más strukturális alapok lehívásáért” – tette hozzá.

Az RMDSZ elnöke hevesen támadta Bãsescut, és elmondta: a szövetség választóit erőteljes kampányban igyekeznek meggyőzni arról, hogy a leváltás mellett szavazzanak a május 19-i referendumon. Elfogadhatatlan, hogy Bãsescu fenyegeti azokat a honatyákat, akik tisztségéből való felfüggesztése ellen szavaztak – vélte Markó.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés