2007. szeptember 18., 00:002007. szeptember 18., 00:00
Mindehhez viszont a politikai erők további erőfeszítése szükséges – fejtegette Băsescu, hozzátéve: a politikum feladata lesz, hogy a szükséges forrásokat előteremtse a működtetéshez. A felelősség minden fél részéről elég nagy, ugyanis ez az első olyan eset, amikor az állam mellett magánvállalatok is ellátnak szociális feladatokat. Romániában az állami nyugdíjrendszert súlyosan megviselték a járandóságok közötti hatalmas különbségek, az előzetes nyugdíjba vonulók számának megugrása, illetve a kényszernyugdíjazások. A most útnak indított kétpilléres rendszer várhatóan egészségesebb körülményeket hoz, viszont a pénzügyi piacokon tapasztalt hiányosságok miatt nem lehetett hamarabb bevezetni – vélte az államfő. Băsescu a politikusoknak is üzent, megbocsáthatatlannak tartva a törvény körül a törvényhozásban és más testületekben tapasztalt időhúzást, halogatást. Igaz, akadályt jelentettek az olyan jelenségek is, mint a Bancorex, a FNI vagy a Caritas csődje, viszont az új előírásokkal remélhetőleg ezek elkerülhetővé válnak. Másképp nem lehet egy megbízható társadalombiztosítási rendszert fenntartani – összegzett az elnök.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.
Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.