Hirdetés

Băsescu: alkotmányt sértett Sólyom László

Sólyom László magyar államfő gyakran megsérti nyilatkozataival a román alkotmányt, a bukaresti hatóságok pedig amiatt vonták vissza a magyar elnöki repülőgép leszállási engedélyét, hogy a magyar fél „Hargita önkormányzat” meglátogatására kért engedélyt – jelentette ki Traian Băsescu román államfő egy televíziós interjúban. Magyarország „szövetséges állam, amelynek elnöke gyakran jön Romániába, és nyilatkozataival gyakran megsérti a román alkotmányt” - fogalmazott Băsescu a Realitatea hírtelevízióban. A román hatóságok azért vonták vissza Sólyom gépének leszállási engedélyét, mivel a magyar fél "Hargita önkormányzatba" látogatott volna, ilyen pedig Romániában nem létezik.

Hírösszefoglaló

2009. március 18., 11:562009. március 18., 11:56

A román államfő szerint Sólyom László tavaly októberben, székelyföldi látogatásán is alkotmánysértő kijelentéseket tett, amikor az autonómiáról beszélt. „Budapesti látogatásom alkalmával, egy zárt ajtók mögötti hosszú beszélgetésen is egyértelműen válaszoltam neki e kérdésben, mivel a román államfő nem reagálhat ködösen egy, a román alkotmányt érintő ügyben” - mondta a román elnök arra utalva, hogy legutóbbi magyarországi látogatásán leszögezte: Romániában soha nem lesz semmiféle területi autonómia. Băsescu sérelmezte, hogy „válaszképpen a budapesti beszélgetésre”, a magyar fél „Hargita önkormányzat” meglátogatására kért leszállási engedélyt a marosvásárhelyi repülőtéren.

Sólyom László „jöhetett volna bármilyen repülőgéppel vagy helikopterrel, de tudnia kellett volna, hová érkezik. A Hargita megyei tanácshoz jöhetett volna, de Hargita önkormányzatba nem” - mondta Băsescu. Hozzáfűzte: a magyar fél túl későn javította ki a kérést, mivel addigra a leszállási engedélyt már visszavonták.

„Szívesen látjuk magánlátogatásra bármelyik magyar államfőt és bármelyik magyarországi hivatalosságot, azzal a feltétellel, hogy senki ne tegyen a román alkotmányt sértő kijelentéseket” - szögezte le Băsescu.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés