
A sérült galaci tömbház
Fotó: Nicușor Dan Facebook-oldala
A galaci tömbházba csapódott orosz drón ügyében az elmúlt napokban a katonai és diplomáciai következmények kerültek a figyelem középpontjába. A helyszínen élők számára azonban a történet ennél sokkal személyesebb: sokan a becsapódás után már nem érzik magukat biztonságban saját otthonukban, és attól tartanak, hogy a történtek megismétlődhetnek. A lakók félelmeiről és bizonytalanságáról a BBC közölt helyszíni riportot.
2026. május 31., 12:012026. május 31., 12:01
2026. május 31., 18:252026. május 31., 18:25
A brit közszolgálati média tudósítója felkereste azt a galac tömbházat, amelynek tetejébe péntek hajnalban csapódott be egy orosz drón. A tetőn ma is jól látható a több méter széles nyílás, amelyet ideiglenesen fóliával fedtek le. A riport szerint a liftakna szerkezete felfogta a robbanás jelentős részét, ezért a következmények nem váltak még súlyosabbá. Az alatta lévő lakás azonban jelentősen megrongálódott, egy nő és kamasz fia pedig sérülésekkel került kórházba.
A BBC-nek nyilatkozó Costel Patrichi, a lakóközösség vezetője elmondta: hajnali két óra előtt néhány perccel figyelmeztető üzenetet kapott a telefonjára arról, hogy drón közeledik az ukrán határ felől. Nem sokkal később már hallatszott a robbanás.
„Azt mondták, a NATO megvéd, ne aggódjunk. Most pedig itt tartunk” – idézte a BBC a lakót.
A katonai szakemberek szerint ezért nem került sor a drón megsemmisítésére lakott terület felett.
Fotó: presidency.ro
Patrichi arról is beszélt, hogy a történtek után nehezen tudja elképzelni, hogy ugyanolyan nyugalommal térjen vissza a lakásába, mint korábban.
– fogalmazott.
A riportban megszólaló Adrian a becsapódás után családja lakását ment ellenőrizni. A BBC-nek úgy nyilatkozott: nehéz felfogni, hogy egy ilyen incidens egy város közepén történhetett meg.
– mondta, hozzátéve, hogy szerinte a történtek után sokan már nem érzik magukat biztonságban.
A tudósítás egyik visszatérő motívuma éppen ez az érzés. Miközben a hatóságok a becsapódás körülményeit vizsgálják, a lakók mindennapjait elsősorban a bizonytalanság határozza meg.
Ide csapódott be a robbanóanyaggal felszerelt légi jármű
Fotó: Nicușor Dan Facebook-oldala
A BBC Világszolgálatának Nicușor Dan államfő is nyilatkozott. Elmondta: a román hatóságok szerint kétséget kizáróan egy Geran–2 típusú, vagyis Sahíd típusú orosz drón csapódott az épületbe. Felidézte, hogy néhány héttel korábban már találtak egy hasonló, fel nem robbant eszközt, és a szakértők összehasonlították a két drónt.
„Teljesen azonosak” – fogalmazott az államfő.
Az egyik – miután az ukrán légvédelem találatot ért el rajta – letért eredeti útvonaláról, majd román légtérbe sodródott.

Radu Miruță védelmi miniszter péntek este kijelentette, hogy orosz gyártmányú drón csapódott Galacon egy tömbházba, és azokat, akik Oroszországban ezt kétségbe vonják, szívesen látják a katonai hírszerzés székhelyén, „ahol megnézhetik a sorozatszámát”.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
szóljon hozzá!