Hirdetés

Brüsszeli hátramozdítás

A jelenlegi megfigyelők maradnak az RMDSZ EP-képviselői Az Európai Parlament (EP) magyarországi képviselői nem lehetnek eredményesek az erdélyi magyarság problémáinak a képviseletében, ha az erdélyi magyar EP-megfigyelők hallgatnak. Erről Gál Kinga fideszes képviselő beszélt Brüsszelben, amikor erdélyi magyar újságírók egy csoportját látta vendégül. A képviselő asszony és asszisztense az érintettek megnevezése nélkül több olyan konkrét esetet is megemlített, amikor értékelésük szerint a magyar képviselők által végzett meggyőzőmunkát lenullázta az RMDSZ-es megfigyelők hallgatása vagy ellentétes előjelű megszólalása.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2006. november 22., 00:002006. november 22., 00:00

Amint elmondták, több olyan EP-képviselő fordult el tőlük, aki korábban rendszeresen kiállt az erdélyi magyarság ügye mellett. Úgy vélték ugyanis, hogy az erdélyi magyarság autonómiára, önálló felsőoktatási intézményekre vonatkozó igénye csak akkor lehet hiteles, ha azt elsősorban az erdélyi magyar képviselők jelenítik meg az EP-ben.
Az egyik konkrét eset a Bolyai Kezdeményező Bizottság két alelnöke, Hantz Péter és Kovács Lehel tavaly szeptember végén tartott brüsszeli előadásán történt. Ekkor a BKB vezetői mintegy 30 EP-képviselő, illetve asszisztenseik előtt tartottak előadást az erdélyi magyar felsőoktatás helyzetéről. Megállapításaik erejét azonban nagyban csökkentette, hogy az RMDSZ egyik jelen lévő brüsszeli megfigyelője hozzászólásában kijelentette, az előadók nem legitim szószólói az erdélyi magyarságnak. A megfigyelő a romániai magyar felsőoktatás ügye iránt érdeklődő képviselők jelenlétében kijelentette, csak a több százezer szavazatot begyűjtő RMDSZ szólhat hitelesen a közösség nevében. A Krónika megbízható forrásból úgy értesült: Szabó Károly szenátorról van szó. Értesülésünket Hantz Péter megerősítette, amikor azonban Szabó Károlyt is megkérdeztük, a szenátor kijelentette: „ha ön így gondolja, akár be is fejezhetjük a beszélgetést”. Megjegyezte, nem felel meg a valóságnak az értesülésünk, de nem válaszolt arra a kérésünkre, hogy segítsen felidézni: pontosan mit is mondott. „Vegye úgy, hogy nem talált meg” – jelentette ki Szabó Károly, majd letette a telefonkagylót.
A szenátor egyébként január elsejétől immár szavazati joggal is rendelkező EP-képviselőként hallathatja az RMDSZ hangját Brüsszelben. A szövetség képviselőházi és szenátusi frakciójának együttes ülésén ugyanis tegnap arról döntöttek, továbbra is Kelemen Atillát, Kónya-Hamar Sándort és Szabó Károlyt bízzák meg az európai parlamenti munkával. Megbízatásuk addig tart, amíg – várhatóan májusban – immár választott EP-képviselők vehetik át a helyüket. Jelenlegi megfigyelői státusuk azt teszi lehetővé, hogy jelen legyenek az EP bizottsági, frakció-, illetve plenáris ülésein. Szavazati joggal azonban nem rendelkeznek, és csak a frakcióban és a bizottságokban szólalhatnak fel. A romániai parlamenti pártok korábban egyetértettek abban, hogy május 13-án tarthatnák az EP-választásokat. Az RMDSZ elnöke korábban kijelentette: a szövetség két, jó esetben három mandátumra számít.
------------

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés