
Fotó: Mediafax
Az ország EU-tagságának első hat hónapjáról szóló mérleg szerint Románia folytatta az előrelépést az uniós törvények és programok hatékony alkalmazását akadályozó tényezők megszüntetésében, de azt is megállapítja a dokumentum, hogy időre van szükség ahhoz, hogy a törvényhozási eredmények konkrét eredményekkel járjanak.
Az EB-jelentés főként az igazságügyi reformokra és a korrupcióellenes harcra összpontosít, mivel ezen a két területen nyilvánultak meg a legnagyobb hiányosságok az EU-csatlakozást megelőző időszakban. Mint ismertes, Románia úgy válhatott az Unió tagállamává, hogy vállalta: a legrövidebb időn belül rendezi problémáit az igazságügy és a korrupció elleni harc terén.
A tervezet szerint Románia összességében elért bizonyos sikereket igazságszolgáltatási rendszere megreformálásában – ilyen például az, hogy sikerült gyakorlatba ültetni a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) cselekvési tervében szereplő intézkedéseket –, de továbbra sem történt lényeges előrelépés a strukturális és személyzeti politikák terén.
Aggodalmait fogalmazza meg az EB az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) függetlenségét illetően, és azt is kifogásolja, hogy a kormány által nemrég sürgősségi rendelettel módosított ANI-törvény csak részben tisztázza a vagyonok és összeférhetetlenségek vizsgálatával, a szankciók kirovásával kapcsolatos problémákat.
Azt is bírálja az EB-jelentés, hogy a nagykorrupciós ügyekben a romániai bíróságok túl gyakran hoznak felfüggesztett ítéleteket. Annak ellenére, hogy az Országos Korrupcióellenes Főosztály (DNA) eredményesen működik a vádemelések számát tekintve, a bíróságok túl kevés és túl enyhe büntetéseket szabnak ki. A DNA kapcsán a jelentés leszögezi: Daniel Morar főügyész elmozdítása az intézmény éléről károsan befolyásolhatja a korrupcióellenes harcot. Hátráltató tényező lehet továbbá egy sor olyan fejlemény is, mint például a banki csalások átminősítése nem korrupciós bűncselekménnyé, vagy a parlament abbéli szándéka, hogy csökkentse a bűnvádi vizsgálatok maximális időtartamát.
Összességében Romániának továbbra sincs átfogó korrupcióellenes stratégiája, amely a helyi közigazgatás legveszélyeztetettebb ágazatainak kockázati elemzésére épülne.
Az EB félévente készít egy jelentést Romániáról, a szerdán ismertetésre kerülő dokumentumot 2008 elején aktualizálja. A következő részletes jelentés 2008 közepére várható. Romániának legkésőbb 2008. március 31-éig kell a szükséges információkat eljuttatnia Brüsszelbe.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).