Hirdetés

Botrányos bizottsági ülés Udrea részvételével

Botrányba fulladt az Elena Udrea idegenforgalmi miniszter ellen közpénzek hűtlen kezelése miatt felmerült vádak kivizsgálására létrehozott parlamenti bizottság csütörtöki ülése, miután a tárcavezető előzetes bejelentése ellenére megjelent ugyan a meghallgatáson, ám csak annyi időre, hogy kifejtse véleményét a testület szerinte törvényellenes működéséről.

Balogh Levente

2009. augusztus 21., 09:052009. augusztus 21., 09:05

Mint arról beszámoltunk, a bizottság a turisztikai tárca által finanszírozott reklámkampányok szerződéseit vizsgálja, mivel azok közpénzből való finanszírozása Ludovic Orban, a testület liberális elnöke szerint törvényellenes volt, a tárca költségvetésében ugyanis nem szerepelt. A pénzügyminisztérium azonban szerdán átiratban tudatta, hogy álláspontja szerint a szerződések törvényesek, azokat ugyanis a turisztikai célpontok népszerűsítését szolgáló kormányprogram részeként kötötték meg.

Közben egy hangfelvétel is nyilvánosságra került a bizottság egyik üléséről, amelyen annak néhány tagja a vizsgálat során követendő stratégiáról egyeztetett. Ezt Udrea és pártja, a Demokrata-Liberális Párt úgy értelmezte, hogy a testület koncepciós eljárást készül ellene folytatni, ezért kijelentette: nem hajlandó megjelenni a csütörtöki meghallgatáson. Csütörtökön reggel azonban Udrea mégis megjelent a bizottság ülésén, ahol több ízben is szóváltásba keveredett Orbannal. Udrea közölte, azért jelent meg, mert tiszteli a parlamentet és hajlandó alávetni magát a vizsgálatnak, de csak akkor, ha a testületben nem kap helyet több olyan személy, akik szerinte hitelüket vesztették.

A miniszter Ludovic Orban, Adriana Săftoiu, Aura Vasile, Dumitru Chiriţă és Claudiu Ţaga nevét említette, ők hallhatók a hangfelvételen. Udrea ezt követően távozott az ülésről. A miniszter tettét a bizottság tagjai elítélték, Nicolae Bănicioiu szociáldemokrata képviselő szerint  semmibe veszi a testületet, ez a viselkedés pedig Elena Ceauşescut idézi. Egyébként Udrea a legfelsőbb bíróság ügyészségén feljelentést tett a testület több tagja ellen is hivatali visszaélés és bűnszervezet létrehozása miatt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés