Hirdetés

Botrányba fulladt a büdzsé vitája, kivonult a PDL a parlament üléséről

Botrányba fulladt tegnap a bukaresti parlamentben az ország 2013-as költségvetésének vitája, miután az ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) honatyái kivonultak az ülésteremből. A PDL-sek azért hagyták ott a vitát, mert Dan-Radu Ruşanu, a képviselőház költségvetési bizottságának elnöke kihagyta a tegnapi plenáris ülés napirendi pontjai közül azon ellenzéki módosító indítványokat, amelyeket a költségvetési bizottság elutasított.

Balogh Levente

2013. február 07., 07:302013. február 07., 07:30

Vasile Blaga, a PDL elnöke szerint Ruşanu önkényesen járt el, ezért ha a kiiktatott módosító indítványok nem kerülnek a napirendi pontok közé, pártja a költségvetés végszavazásán sem lesz jelen. Korábban, a kivonulás előtt a PDL több politikusa is azzal vádolta meg a kormányoldalt, hogy meg akarják fosztani az ellenzéket attól a jogtól, hogy érvekkel támaszthassák alá módosítási javaslataikat.

Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke kikapcsolta Cezar Preda PDL-s honatya mikrofonját, amikor az panasszal élt az eljárás ellen, Zgonea szerint ugyanis nem eljárásjogi problémáról van szó, hanem a PDL és Ruşanu közötti konfliktusról. Cezar Preda később közölte: amennyiben a kormányoldal nem terjeszti a plénum elé a módosító indítványokat, minden lehetséges eszközzel akadályozni fogják a parlament munkáját. A kormányoldal ugyanakkor azzal védekezik, hogy a költségvetési bizottságban megállapodás született arról, hogy az elvetett indítványokat nem terjesztik a plénum elé, a PDL azonban ezt tagadja.

A parlament két háza tegnap már a második ülésnapon vitatta az idei költségvetést. A kormányoldal minden bizonnyal azért iktatta ki a költségvetési bizottság által elutasított javaslatokat, mert az ellenzék összesen mintegy tízezer módosító indítványt nyújtott be – saját bevallásuk szerint nagy részük megegyezik azokkal a javaslatokkal, amelyeket még a mostani kormányoldal pártjai nyújtottak be ellenzékben a PDL-kormány által kidolgozott büdzséhez annak tavalyi vitáján.

Ezzel az volt a céljuk, hogy szembesítsék a kormányt akkori ígéreteinek tarthatatlanságával. Később a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) honatyái is kivonultak, az ellen tiltakozva, hogy a kormányoldali kollégáik nagy számban hiányoztak az ülésről, amelyen egyébként az ellenzék távollétében is sorozatban vetették el a jelen lévő kormánypártiak a módosjtó javaslatokat. Végül aztán mindkét frakció visszatért az ülésterembe, miután a PDL-nek megígérték, hogy foglalkoznak a módosító javaslataikkal, a PPDD által követelt névsorolvasás után pedig kiderült, hogy megvan az ülés lebonyoljtásához szükséges létszám.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
Hirdetés