
2012. október 22., 08:442012. október 22., 08:44
Antonescu a bukarestiekre vonatkozóan azzal indokolta a döntést, hogy elárulták a pártot.
A PNL elnöke felrótta Vlad Moisescunak, Bukarest 1-es számú kerülete menesztett liberális elnökének, hogy korábban szervezett bűnbandának nevezte az alakulat központi vezetőségét. Andrei Chilimant, a kerület liberális polgármesterét Antonescu azzal vádolta, hogy az államfő leváltását célzó júliusi népszavazás kampányában Traian Băsescu „érdekeit képviselte”.
A PNL országos végrehajtó bizottságának pénteki ülésén született döntés egyértelműen bizonyítja a párton belül kialakult éles törésvonalakat, mint ahogy azt is, hogy Crin Antonescu ádáz küzdelmet indított belső kritikusai félreállítása érdekében. A párt központi vezetőségéből áprilisban éppen az Antonescuval támadt konfliktusa miatt kilépett Chiliman polgármester táborához tartozik ugyanis a PNL belső ellenzékét irányító Călin Popescu-Tăriceanu volt pártelnök és kormányfő és Ludovic Orban egykori szállítási miniszter.
A történtek miatt Chiliman „hazugnak, Băsescu elfuserált másolatának” nevezte a PNL-t „becalizáló” Antonescut, aki szerinte súlyos károkat okoz a közel másfél évszázaddal ezelőtt, a Brătianu fivérek által alapított liberális alakulatnak. Miközben Ludovic Orban burkoltan előrebocsátotta, hogy a parlamenti választáson nem adja voksát a saját választókerületében újabb szenátori mandátumra pályázó Antonescura, tegnapi Facebook-bejegyzésében Tăriceanu leszögezte: a párt elnöke egyértelműen azokon a politikusokon áll bosszút, akik nyíltan ellenezték Gigi Becali befogadását.
A volt pártelnök arra figyelmeztette utódját, hosszú ideig bánni fogja, hogy egyenként eltávolította a PNL vezetőségéből azokat a politikusokat, akiknek hozzájárulásával az alakulat újjáépülhetett a ’89-es rendszerváltás után. Becali különben a hétvégén írásban kérte felvételét a liberális pártba, amelynek vezetősége rögtön áldását adta a futballmágnás jelöltetésére, eltekintve az alapszabály ama előírásától, miszerint képviselő- vagy szenátorjelölt csak az lehet, aki több éve tagja az alakulatnak.
A rasszista, homofób, nem egyszer pedig magyarellenes kijelentéseiről elhíresült európai parlamenti képviselő befogadását éles hangon bírálta a PNL értelmiségi holdudvarához tartozó Michael Shafir kolozsvári egyetemi tanár, szemére vetve Antonescunak, hogy újjáélesztette a nacionálkommunizmust. Különben a Public Affairs közvélemény-kutató intézet által tegnap közzétett felmérés szerint a lakossági rokonszenv tekintetében Călin Popescu-Tăriceanu – Victor Ponta kormányfő után – a második legnépszerűbb politikus, megelőzve Crin Antonescu PNL-elnököt.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.