Nem emelt vádat az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Borbély László egykori RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter ellen abban az ügyben, amelyben kétrendbeli befolyással üzérkedés és hamis vagyonnyilatkozat-tétel miatt indítottak ellene vizsgálatot.
2014. január 19., 13:562014. január 19., 13:56
Az ügyészek nem azért ejtették a vádakat, mert meggyőződtek Borbély (képünkön) ártatlanságáról, hanem azért, mert a képviselőház még 2012 szeptemberében nem függesztette fel Borbély képviselői mentelmi jogát, és nem járult hozzá a bűnvádi eljárás megkezdéséhez.
Az ügy másik három gyanúsítottja – Szepessy Szabolcs volt miniszteri tanácsos, Ioan Ciocan Szatmár és Molnár Antal Maros megyei üzletember – ellen a DNA pénteken vádat emelt.
Borbély ellen – aki az RMDSZ politikai alelnöke – a DNA még 2012 áprilisában indított vizsgálatot. A DNA szerint Ioan Ciocan, egy avasfelsőfalui üzletember 2011 során Szepessy Szabolcs miniszteri tanácsos közvetítésével megvesztegette Borbély László környezetvédelmi és erdőgazdálkodási minisztert azzal, hogy Lescaci Com Kft nevű cége költségén mintegy 20 ezer euró értékben végzett lakásfelújítási munkálatokat az RMDSZ-es tárcavezetőnek. Ennek az volt a célja az ügyészek szerint, hogy Borbély befolyása révén közbeszerzési szerződésekhez jusson a miniszternek alárendelt Vízgazdálkodási Hivatalnál, és hogy prioritást élvezzen néhány, a hivatallal korábban leszerződött és folyamatban levő, vagy befejezett munkálat ellenértékének kifizetésénél.
Ioan Ciocan cége 2007-től összesen 48 munkálat elvégzésére között szerződést az állammal, ezek között szerepelnek tengerpart-megerősítések, valamint folyómeder-szabályozások is. A vizsgálatokat később Molnár Antal marosvásárhelyi üzletemberre, az Azimut Kft. tulajdonosára, és Szepessy Szabolcs miniszteri tanácsosra is kiterjesztették.
A sajtóba kiszivárgott információk szerint Borbély László nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában egy marosvásárhelyi ingatlan értékesítését, melyet 30 ezer euróért adott el Molnár Antalnak. A nyilatkozatában nem szerepel ugyanakkor a feleségével együtt vásárolt bukaresti tömbházlakása sem, melyet anyatársa, Vincze Mária nevére íratott.
Az ügyészek által kihallgatott Vincze Mária azt nyilatkozta: a lakást a Borbély-házaspár fizette ki, neki ugyanis nem állt rendelkezésére a szükséges 80 ezer euró. A gyanú szerint ugyanakkor Borbély közbenjárásának köszönhetően egy, a Molnár fiának a tulajdonában levő vállalkozás is több szerződést is kötött az Országos Vízgazdálkodási Hivatallal azt követően, hogy az RMDSZ-es politikus a környezetvédelmi minisztérium élére került.
Az ügyészségi vizsgálattal párhuzamosan az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) is vizsgálta Borbély László vagyonnyilatkozatát. Ebben nem volt feltüntetve a bukaresti lakás, de a vásárhelyi ingatlan értékesítéséből befolyó összeg sem – mindez pedig hamis vagyonnyilatkozat-tételt jelent.
Az ügyészség egyébként Borbély felesége, Borbély Melinda ellen is vizsgálatot folytatott hamis tanúzás gyanúja miatt, azonban ellene sem indítottak bűnvádi eljárást, viszont ezer lejes közigazgatási bírságot róttak ki rá. A vádirat szerint annak ellenére, hogy a lehallgatási jegyzőkönyvek tanúsága szerint tudomása volt azon ügyletekről, amelyekkel a férjét gyanúsították, a bíróság előtt azt mondta: nem tudott róluk. A jegyzőkönyvek szerint az egyik vádlott, Ciocan egyik ismerősén keresztül Borbély Melinda bevásárlásának számláját is állta.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!