
Figyelmeztetés. Bolojan szerint Ionuț Moșteanunak (képünkön) el kell gondolkodnia a helyzeten, amelybe került
Fotó: gov.ro
Ilie Bolojan miniszterelnök kijelentette, hogy Ionuț Moșteanu védelmi miniszter esetleges lemondása az önéletrajzát övező botrány miatt kizárólag személyes döntés, de arra sürgette, hogy vizsgálja át a helyzetet, és „felemelt fejjel” haladjon tovább. Az értesülések szerint a tárcavezető lemond.
2025. november 28., 11:562025. november 28., 11:56
Bolojan erről csütörtök este a Digi24 csatornának nyilatkozott.
Elmondta, hogy Moșteanu kinevezés politikai alapon történt, mint minden kinevezés a kormányban, és megemlítette, hogy a nyilvános viták kirobbanásáig „jó” volt az együttműködés vele.
„A miniszterekre a kormánykoalícióban részt vevő pártok tesznek javaslatot. Igyekeztem nem az önéletrajzokkal, nem a diplomákkal dolgozni, hanem a hivatalban lévő miniszterekkel, tiszteletben tartva mindegyiküket, és együtt megpróbálva a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből” – mondta Bolojan, hozzátéve, hogy a kialakult helyzet „nem kedvező Ionuț Moșteanu számára”, de nem változtat a vele eddig szerzett munkatapasztalatain.
A miniszterelnök azt is kifejtette, hogy
„Ha van egy miniszter, aki csak néhány hónapig vagy egy évig marad, akkor nem tud eredményeket felmutatni. Időre van szüksége, hogy előkészítse a szerződéseket, a pályázatokat, a projekteket” – mutatott rá.
Bolojan elmondta, hogy a sajtóban megjelent információk után beszélt Ionuț Moșteanuval, aki jelenleg Szarajevóban tartózkodik, ahol a román csapatokat látogatja meg.
{K1}
„Azt mondtam neki, hogy emelt fővel cselekedjen. Próbálja meg elemezni a helyzetet. A stabilitás híve vagyok, mert az lehetővé teszi a dolgok előrehaladását” – mondta a miniszterelnök.
A miniszterelnök kijelentette, hogy az ő feladata a kormányt alkotó csapat összetartásának biztosítása, nem pedig a sietős lemondások sürgetése.
„Ezen időszak alatt igyekeztem összetartó erő lenni, összetartani az embereket a kormányban” – mondta.
Ilie Bolojan azt is elmondta, hogy a miniszterre nehezedő nyomás ellenére fontos folytatni a jelenlegi védelmi projekteket, például a SAFE programmal kapcsolatos tárgyalásokat.
A miniszterelnök véleménye szerint bármilyen hirtelen változás hatással lehet a jelenleg folyamatban lévő érzékeny ügyek ütemére.
Nem mindenki ennyire megértő: a Moșteanu pártjával, a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (USR) koalícióban kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti képviselője,
Fifor szerint Moșteanu egyetemi karrierje „zavaros” és „következetlen”, azzal vádolva őt, hogy több változatban „átírta” tanulmányi éveit, és hogy tényleges diplomáját csak 2015-ben szerezte meg, jóval az eredetileg említett időszak után.
„Az ember csak csodálkozik, meddig fog tartani ez a csalás” – írja Fifor, aki „pofátlannak” nevezte a miniszter viselkedését, és kijelentette, hogy ha hivatalában marad, egy „egész országot vesz semmibe”.
A szociáldemokrata politikus felszólítottaa Ionuț Moșteanut, hogy hagyja el hivatalát, Ilie Bolojan miniszterelnököt pedig arra kérte, hogy gyorsan cselekedjen, hogy „véget vessen ennek a cirkusznak”.
Fifor szerint a kialakult helyzet sebezhetővé teszi a védelmi minisztériumot.
Vannak, akik Moșteanu saját pártjában is így gondolják: a Digi 24 és a G4Media értesülései szerint
A HotNews értesülései szerint Moșteanu arra készül, hogy benyújtsa lemondását.
Mint arról beszámoltunk,
Moșteanu kapcsán csütörtökön a Libertatea arról írt: miközben a 2015-2016-os időszakban a közlekedési minisztériumban tevékenykedett tanácsadóként, illetve több állami cég igazgatótanácsának is tagja volt.
A tisztségek betöltéséhez felsőfokú végzettségre volt szükség, ő pedig azt tüntette fel életrajzában, hogy 1996 és 2000 között a bukaresti Atnhenaeum magánegyetemen tanult menedzsment szakon.
Az egyetem ugyanakkor közölte, hogy Moșteanu sohasem volt az intézmény hallgatója.
A cikk nyomán Moșteanu csütörtökön közzétette egy másik magánegyetemen, a Bioterrán 2015-ben szerzett mérnöki diplomáját.
Magyarázatként annyit fűzött hozzá, hogy egy 2016-ban egy internetről származó modell alapján „kutyafuttában” kitöltött önéletrajzban hiba maradt, ami miatt szégyelli magát és elnézést kér.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
szóljon hozzá!