
A kormányfő szerint érthető, hogy a technokrata kormány létrehozása az egyik lehetséges forgatókönyv
Fotó: Gov.ro
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerdán kijelentette, hogy a Nicușor Dan államfővel folytatott legutóbbi tárgyalásain egy technokrata kormány alakításának lehetősége is felmerült, de véleménye szerint egy ilyen kabinetet nehéz lenne hatékonyan működtetni.
2026. május 27., 15:002026. május 27., 15:00
A Digi FM-nek nyilatkozó kormányfő emlékeztetett arra, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) megbuktatta azt a kormányt, amelynek maga is részese volt, de nem vállalja ezért a felelősséget, és nem jelentkezik a miniszterelnöki tisztségért sem. Szerinte
Bolojan úgy vélekedett, hogy politikai hátország nélkül egy technokrata kormány nehezen tudna eredményesen dolgozni, mert a pártok elhárítanák a felelősséget, miközben támogatnák a népszerű, de költségvetési szempontból kockázatos kezdeményezéseket. Hozzátette: fennáll annak a veszélye is, hogy a kormány törvénytervezeteit a parlament gyökeresen módosítja, ami többletkiadásokhoz és a költségvetési céldeficit túllépéséhez vezethet.

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedden Eugen Tomac európai parlamenti képviselő esetleges miniszterelnök-jelöltségével kapcsolatban kijelentette, hogy nagyon jól ismeri őt, de attól, hogy ismeri, még messze van az, hogy eldöntsék, hogyan fognak szavazni.
Az ügyvivő miniszterelnök közölte, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) komolyan megvizsgálna egy technokrata kormányra vonatkozó esetleges javaslatot.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a PNL nem támogatna olyan kormányt, amelynek tagjait a háttérből a PSD irányítja, vagy nem ad valós válaszokat Románia problémáira.
Bolojan elmondta azt is, hogy az államfővel folytatott egyeztetéseken egyetlen miniszterelnök-jelölt neve sem került szóba. Szerinte Nicușor Dan akkor jelenti be, hogy kit bíz meg kormányalakítással, amikor úgy ítéli meg, hogy eljött az ideje.
Mint ismeretes, egy nappal korábban Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is úgy nyilatkozott, hogy nehéz dolga lenne egy szakértői kormánynak. „Egy politikai kormánynak politikai támogatásra és politikai többségre van szüksége, így a PSD és az RMDSZ nem tud átlátható többséget alkotni. Lehetséges az USR-rel, lehetséges a PNL-lel is, sok változatot lehet megvitatni, beleértve Eugen Tomac kormányfői kinevezését is, politikai változatokat, de egy technokrata kormány másnap egyedül marad, és mindenki ellenzékben lesz. Így történt legutóbb is, és aki akkor profitált egy ilyen helyzetből, az a PSD volt, most pedig az AUR fog profitálni egy technokrata kormányból” – hangsúlyozta az RMDSZ vezetője. Aki elnöke szerint a kormányt be kell iktatni.
Az RMDSZ vezetője szerint a parlamenti matematikán alapuló politikai megoldást kell találni.

Medve tört be egy szállodába, egy másik medve embert sebesített Gyergyóban. A politikusok rohantak gratulálni Cristian Mungiu Aranypálmájához, de rendező kollégája kiosztotta őket: talán közhelyek helyett jobb lenne támogatni a filmipart. Hírek vasárnap.

Az elnöki hivatal – mint arról beszámoltunk – pénteken diadalmasan közölte, hogy a korábbi koalíció pártjai megállapodtak a közalkalmazotti bértörvényről.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
szóljon hozzá!