
Kelemen Hunor Eugen Tomacról: nagyon jól ismerem
Fotó: Rostás Szabolcs
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedden Eugen Tomac európai parlamenti képviselő esetleges miniszterelnök-jelöltségével kapcsolatban kijelentette, hogy nagyon jól ismeri őt, de attól, hogy ismeri, még messze van az, hogy eldöntsék, hogyan fognak szavazni. Egy esetleges PSD–RMDSZ kormányról azt mondta, hogy a szövetség részvétele egy kisebbségi kormányban kevéssé valószínű, és megjegyezte, hogy egy technokrata kormány másnapra egyedül maradna.
2026. május 26., 14:302026. május 26., 14:30
„Eugen Tomac egy ismert politikai személyiség. Ismerjük egymást, mintha mindkettőnket egy adott ponton kitiltottak volna Ukrajnából azért, mert kiálltunk az ukrajnai román és magyar közösség jogai mellett. Tehát nagyon jól ismerem Eugen Tomacot, de innen még hosszú az út ahhoz, hogy megmondjuk, hogyan fogunk szavazni, mert nem tudjuk, még nem kezdődtek meg a tárgyalások” – idézte Kelemen Hunor nyilatkozatát a News.ro.
Az RMDSZ elnöke leszögezte ugyanakkor, hogy meg kell várni az első miniszterelnök-jelölést.
„Várjuk meg az első jelölést! Az egyszínű, PSD-kormányról már elmondtam, amit el kellett mondanom, semmi sem változott: egy kisebbségi kormányban való részvételünk – amelynek nincs átlátható és kiszámítható parlamenti támogatottsága – nem valószínű. Tehát amíg nincs jelölés és kormányalakítási kísérlet...
– fejtette ki.

Eugen Tomac európai parlamenti képviselőt tartják a legfőbb esélyesként számon Románia jövőbeli miniszterelnöki posztjára a Polymarket előrejelző platformon az Ilie Bolojan vezette kormány bukását követően megindult politikai tárgyalások közepette.
Megjegyezte egyúttal, hogy „egy technokrata kormánynak már másnap problémája lenne, amiatt, hogy mindenki ellenzékben lenne, és ettől kezdve a dolgok bonyolultabbá válnának”.
„Egy politikai kormánynak politikai támogatásra és politikai többségre van szüksége, így a PSD és az RMDSZ nem tud átlátható többséget alkotni. Lehetséges az USR-rel, lehetséges a PNL-lel is, sok változatot lehet megvitatni, beleértve Eugen Tomac kormányfői kinevezését is, politikai változatokat, de egy technokrata kormány másnap egyedül marad, és mindenki ellenzékben lesz.
– hangsúlyozta az RMDSZ vezetője.
„Várjuk a jelölést és a megbeszéléseket, ha a kijelölt miniszterelnök esetleg tárgyalni szeretne velünk. Azt sem tudjuk, hogy szeretne-e, talán már van egy elképzelése, sőt, talán egy kész megoldás is. Tehát nyugodtaknak kell lennünk, türelmesnek kell lennünk. Jelenleg nincs több információm, mint amit a sajtóban olvastam” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
„Létezik egy kapcsolat a kormány és a politikai pártok között. Már nem számít, melyik politikai pártról beszélünk, mert másképp nincs közvetlen felelősség a parlamenti képviselők részéről, ahogyan Cioloş (Dacian Cioloş, aki egy technokrata kormányt vezetett 2015. november 17. és 2017. január 4. között – szerk. megj.) esetében is volt, amikor egy évig volt miniszterelnök. Másnap mindenki ellenzékbe kerül. Egyesek durvábban, keményebben, mások pontszerűen, de ugyannak a kormánynak nincs esélye kitartani októberig sem” – húzta alá Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnökét azt követően faggatták az újságírók, hogy egyes értesülések szerint Eugen Tomac európai parlamenti képviselő neve is felmerült potenciális miniszterelnök-jelöltként,
A Digi 24 hírcsatorna egyébként saját értesülésekre hivatkozva arról számolt be, hogy az államfő egy PSD-USR-RMDSZ kormányt szeretne tető alá hozni Tomac miniszterelnökségével, de az USR több politikusának nem fűlik hozzá a foga, hogy azzal a PSD_vel krományozzanak együtt, amely megbuktatta az előző kormányt.

Nem túl derűlátó Tánczos Barna, a bukaresti kormány RMDSZ-es miniszterelnök-helyettese atekintetben, hogy valaha magyar miniszterelnöke lehet Romániának.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.
szóljon hozzá!