
Politikai fegyverszünet. Ilie Bolojan megállapodna a szociáldemokratákkal a kormányzati prioritásokról
Fotó: Gov.ro
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
2026. július 02., 08:332026. július 02., 08:33
Bolojan, aki egyben a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke is, szerdán a Friendly Fire című podcastban többek között Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke felvetésére reagált, miszerint a PSD elfogadja a rotációs kormányzást, ha pártja kezdheti a kormányzati tevékenységet.
Leszögezte:
Bolojan szerint a PNL mára „a relevancia határán” álló politikai szereplővé vált, amely azonban jelentős kormányzati felelősséget vállalt magára.
„A PNL egy olyan politikai szereplő, amely a relevancia határán maradt. De ez a párt, minden hibájával együtt, 15 százalékos részesedéssel jelentős kormányzati felelősséget vállalt magára. Ez nem kis dolog.
Az elmúlt években azonban olyan politikai játékot láthattunk, amelyben ez a pártrendszer biztosította Románia irányítását, de nem olyan formában, amely átalakította volna az országot. Amikor a PNL bebizonyította, hogy képes olyan párttá válni, amely át akarja alakítani a kormányzati rendszert, belépett abba a zónába, ahol már nem volt kényelmes helyzetben lévő párt” – jelentette ki
– mondta Grindeanu azon vádjai kapcsán, hogy szándékosan akadályozza egy teljes jogkörökkel rendelkező kormány megalakítását.
.
Ami a Nicușor Dan elnökkel való kapcsolatát illeti, az ügyvivő miniszterelnök cáfolta, hogy konfliktusos lenne a viszony, hangsúlyozva, hogy kettőjük között intézményi együttműködés folyik.
„Nekem nincs ilyen érzésem. Intézményi együttműködés van közöttünk. Ez nem jelenti azt, hogy szimpatizálnod kell valakivel, hanem azt, hogy a hazádért kell dolgoznod” – nyilatkozta Bolojan.
Ugyanakkor elismerte, hogy voltak olyan lépések az elnök részéről, amelyek nem járultak hozzá a PNL és az elnök közötti bizalom erősítéséhez.
Bolojan szerint az európai uniós helyreállítási terv (PNRR) szempontjából elengedhetetlen törvénycsomag sürgős elfogadása a politikai felelősségvállalás egyik feltétele a jövőbeli kormányzati formáról folyó tárgyalások kontextusában.

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
„Még hat, a PNRR szempontjából fontos törvényt kell elfogadnunk. Hármat tegnap elfogadtak, de hat, nagyon nagy összegeket érintő törvényt még mindig nem: ilyen a településrendezési törvény, amely decemberben akadt el a képviselőházban, és ott van még a bérszabályozási törvény is. Az ezekkel a törvényekkel kapcsolatos megállapodás a felelősségvállalás egyik feltétele lenne” – mondta.
Egyben felvetette azt a javaslatot, hogy július második felében hívják össze rendkívüli ülésszakra a parlamentet e törvények gyors elfogadására.
Egy ilyen megállapodás hiányában Bolojan arra figyelmeztetett, hogy
„Ha a törvényeket nem fogadják el, akkor vagy Románia pénzt veszít, vagy létrejön egy fegyverszüneti jellegű kormány, amely felelősséget vállal ezekért a törvényekért” – mondta.
Az új kormány megalakítása kapcsán tagadta, hogy akadályozni próbálná a folyamatot
„Mi szeretnénk megtalálni a megoldást. Az embereknek elegük van abból, hogy annyi nyilatkozatot nem tartottak be. Megpróbálok mindent megtenni, ami szükséges ahhoz, hogy Romániát kihozzam ebből a helyzetből” – mondta Bolojan.
Kitért Sorin Grindeanu azon kijelentésére is, miszerint elfogadná a kormányzati rotációt, feltéve, hogy a PSD adja az első miniszterelnököt.
„A kormányokat nem nyilatkozatokkal vagy a tévében alakítják meg. Romániának egy komoly dologra van szüksége: kormányra. Ahhoz, hogy Románia költségvetése stabil maradjon, nem szabad elveszítenünk a PNRR-ből származó pénzeket, és törvényeket kell elfogadnunk” – mondta Bolojan.
Kiemelte, hogy
A PSD-vel való kapcsolatot illetően Bolojan kijelentette, hogy a legutóbbi megbeszélések a szociáldemokraták részéről hangnemváltást jeleznek, miután korábban elutasították a rotációs kormányzást.
„Grindeanu úr, szemben azzal az állásponttal, amely megakadályozta a politikai megállapodás kialakítását, hangnemet váltott” – mondta, hozzátéve, hogy a PSD korábban merevebb álláspontot képviselt a tárgyalások során.
Bolojan azt is hangsúlyozta, hogy a PSD-vel való kapcsolat egyik fő problémája a „bizalomvesztés”, ezért a PNL további garanciákat kért az esetleges politikai megállapodásokhoz.
Mint megírtuk, a korábbi kormánykoalícióból az Ilie Bolojan liberális párti miniszterelnökkel kialakult konfliktusra hivatkozva kilépett, majd az az AUR támogatásával május 5-én bizalmatlansági indítvánnyal megbuktató PSD elnöksége múlt héten úgy döntött, hogy
A PNL, az USR és az RMDSZ viszont Siegfried Mureșan PNL-es európai parlamenti képviselő személyében saját kormányfőjelöltet állított, és ragaszkodik a rotációs kormányzáshoz oly módon, hohy jövő áprilisig a hárompárti tömb irányítsa az országot kisebbségi kormányként a PSD támogatásával, majd áprilistól a PSD kormányozzon a PNL, az USR és az RMDSZ támogatásával.
A PSD ebben nem akar belemenni, mivel nem hajlandó olyan kormányt megszavazni, amelynek nem tagja.
Mivel szerdán elkezdődött a parlamenti szünet, jó esély van arra, hogy szeptemberig ügyvivő kormány irányítja az országot.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.
Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
Viharos időjárásra figyelmeztető első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.
Azok a diákok, akik szerdán nem tudtak 9 óráig megérkezni az érettségi szaknak megfelelő kötelező vizsgájára, 13 órától tehetik le a vizsgát – nyilatkozta Sorin Ion oktatási államtitkár az Edupedu.ro tanügyi szakportálnak.
Húsz megye 60 településén és Bukarestben okozott károkat a kedd éjszakai vihar – közölte szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Közzétette kedd este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő.
szóljon hozzá!