
Kemény álláspont. Ilie Bolojan miniszterelnök támogatja, hogy a súlyos korrupciós ügyek ne évülhessenek el
Fotó: Alexandru Nițescu
A súlyos korrupciós bűncselekményeknek nem szabadna elévülniük – jelentette ki szerdán Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán.
2025. december 17., 14:482025. december 17., 14:48
Bolojan a Digi FM-nek beszélt minderről a Recorder oknyomozó portál Foglyul ejtett igazságszolgáltatás című dokumentumfilmje kapcsán.
Ilie Bolojant arról kérdezték, hogy egyrészt miniszterelnökként, másrészt polgárként elégedett-e az igazságszolgáltatás működésével.
„Már korábban is elmondtam: a román polgárok kevés bizalommal tekintenek két világra, a politikai világra, amelynek én is része vagyok, és az igazságszolgáltatás világára. Ezt a közvélemény-kutatások és az intézményekbe vetett bizalom szintje is megerősíti. Ez egy olyan valóság, amelyet nem hagyhatunk figyelmen kívül, és mindannyian meg kell vizsgálnunk, mit tehetünk a polgárok bizalmának visszaszerzéséért.
Úgy vélem, hogy egy másik fontos szempont az, hogy hogyan alakulnak a testületek (a bírói tanácsok – szerk. megj.), az áthelyezések, hogy stabil testületek hozhassák meg az ítéleteket” – mutatott rá a miniszterelnök.
„Fontosnak tartom azt is, hogy megvizsgáljuk, miért hoznak különböző bíróságok azonos ügyekben eltérő ítéleteket, hogy elkerülhessük ezeket a helyzeteket. Természetesen vannak olyan kérdések is, amelyek a bírák elszámoltathatóságához és az igazságszolgáltatási rendszerben való előmenetelhez kapcsolódnak” – hangoztatta Bolojan.
Arra a kérdésre, hogy támogatja-e a korrupciós bűncselekmények elévülési idejének eltörlését, a miniszterelnök kifejtette, hogy súlyos bűncselekmények esetén igen.
„Jogi szakértő nem vagyok, mert ez nem az én szakterületem, de
– magyarázta a miniszterelnök, aki szerint az is fontos lenne, hogy az ítélethirdetéseket ne húzzák el, az ítéleteket a lehető leghamarabb hozzák meg a bírák.
Emlékeztetett: úgy döntött, munkacsoportot hoz létre az igazságszolgáltatási rendszer problémáinak kivizsgálására és megoldások keresésére.
A cél, hogy végül lássuk, mi történt az elmúlt években az alkalmazott törvények alapján, és megnézzük, milyen javaslatokat tesz ez a csoport, mert minden változtatást úgy kell végrehajtani, hogy az megfeleljen a parlamenti eljárásnak. Nincs más lehetőség, és ugyanakkor meg kell vizsgálnunk, hogy az igazságszolgáltatásé felelős vezetőinek milyen belső mechanizmusokon kell javítaniuk” – magyarázta a miniszterelnök.
Bolojan hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek jogszabályi változásai az igazságszolgáltatási rendszerben minden felelősséget áthelyeztek.
és ha kiderül, hogy a dolgokat a szakemberek nem tudják belülről helyrehozni, akkor egyértelműen külső beavatkozásra van szükség, és ez csak a jogalkotáson keresztül történő politikai támogatás formájában lehetséges” – tette hozzá a miniszterelnök.
Annak kapcsán, hogy a tüntetők Cătălin Predoiu jelenlegi belügyminiszter menesztését követelik, mivel a Recorder riportjában szereplő visszaélések egy része akkor történt, amikor ő volt az igazságügy-miniszter, Bolojan leszögezte: nem válthat le egy minisztert olyan ügyekért, amelyek nem a jelenlegi mandátumához és feladatköréhez kapcsolódnak.
Mint megírtuk, a Recorder leleplező dokumentumfilmje – melynek címe Foglyul ejtett igazságszolgáltatás – szerint a romániai igazságügyi rendszert egy bírákból, ügyészekből és politikusokból álló érdekcsoport tartja kézben.
A riportban megszólaló volt bírák és ügyészek többek között arról beszélnek, hogy egyes, befolyásos személyeket érintő korrupciós ügyekben úgy próbálták megmenteni a vádlottakat, hogy a bírák áthelyezésével addig húzták az ügyeket, amíg azok elévültek.
A riportban megszólalók szerint azon bírákat, akik nem hajlandóak a felsőbb utasításoknak engedelmeskedni, fegyelmi vizsgálatokkal zaklatják és próbálják ellehetetleníteni.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.
szóljon hozzá!