Hirdetés

Boc megnyirbálja a kormányapparátust

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Újabb megszorító intézkedéseket foganatosított a román kormány, amely felére csökkentette a kabinetnek alárendelt ügynökségek számát, húsz százalékos elbocsátást hajt végre a különböző állami tisztségviselők apparátusában és meghatározatlan időre felfüggesztette a közalkalmazottaknak a szabadságolásuk idején járó juttatás folyósítását.

Rostás Szabolcs

2009. július 17., 10:002009. július 17., 10:00

Emil Boc miniszterelnök bejelentette: meneszti azokat a minisztereket és államtitkárokat, akik nem hajtják végre az intézkedést. Tavaly összesen 795,2 millió lejt fordítottak az államkasszából a „szabadságpénz” kifizetésére.Közel félezer közalkalmazott válik munkanélkülivé azt követően, hogy szerda esti ülésén a kormány úgy döntött: húsz százalékkal csökkenti a különböző állami tisztviselők közvetlen hatáskörébe tartozó kabinetek dolgozóinak létszámát. Az augusztus elsején hatályba lépő, a gazdasági válsággal indokolt intézkedés a miniszteri kabinetekre, a kormánynak alárendelt ügynökségekre, a megyei önkormányzatokra és a polgármesteri hivatalokra egyaránt vonatkozik.

Miután országos szinten több mint kétezer közalkalmazott dolgozik ezekben a kabinetekben, az elbocsátottak száma meghaladja a négyszázat. Emil Boc – aki néhány millió eurós megtakarítást remél a leépítés nyomán – egyúttal megfenyegette minisztereit és államtitkárait: meneszti őket, ha nem tartják tiszteletben a döntést. A kormányfő emlékeztetett rá, hogy a kabinetje által még januárban életbe léptetett, egymilliárd eurós megtakarítást célzó első válságkezelő csomag keretében megszüntette a miniszterelnöki hivatalt, amelynek nyomán jelenleg ötven százalékkal kevesebben dolgoznak a kormányfő apparátusában, mint például Călin Popescu-Tăriceanu idején.

Korábban egyébként valamennyi, a kormánynak alárendelt ügynökség és állami vállalat vezetőjének jövedelmét lefaragták, és kevesebb illetményt kapnak az állami részesedéssel bíró társaságok igazgatótanácsaiban helyet foglaló köztisztviselők is. A Boc-kabinet eldöntötte, hasonlóképpen „megfelezi” a kormánynak alárendelt ügynökségek létszámát is, erről két héten belül kormányrendeletet vagy törvénytervezetet dolgoznak ki. Ennek nyomán csupán azok az intézmények – például a közbeszerzéseket monitorozó vagy az energiaszabályozó hatóság – folytatják tevékenységüket a jelenlegi struktúrában, amelyek működéséről Románia az EU-val kötött megállapodást. Boc a társadalmi feszültségek elkerülése érdekében nem részletezte, pontosan milyen ügynökségeket vonnak össze vagy szüntetnek meg, illetve mindez hány közalkalmazott elbocsátásával jár.

Rossz hír a közszférában dolgozók számára az is, hogy a kormány felfüggesztette a pihenőszabadság idején járó juttatás folyósítását. Boc ugyancsak a megszorító intézkedések szükségességével magyarázta a döntést, és leszögezte: a közalkalmazottak akkor kapják meg a pótlékot, „amikor a gazdasági mutatók lehetővé teszik”. Ilie Sârbu mezőgazdasági miniszter máris bejelentette: tisztában van azzal, hogy az alkalmazottak bírósághoz fordulnak a prémiumok ideiglenes megvonása miatt, és arra figyelmeztetett, hogy hasonló esetekben az igazságszolgáltatás jogosnak tartotta a dolgozók igényét. Tavaly egyébként összesen 795,2 millió lejt fordítottak az államkasszából a bérpótlék kifizetésére.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés