Hirdetés

„Művelt, őszinte és jó hazafi” – A PSD is jóváhagyta Crin Antonescu államelnöki jelölését

Marcel Ciolacu és Crin Antonescu

Marcel Ciolacu és Crin Antonescu

Fotó: PSD/képernyőmentés

Jóváhagyták vasárnap a Szociáldemokrata Párt (PSD) kongresszusának küldöttei Crin Antonescu államelnöki jelölését.

Hírösszefoglaló

2025. február 02., 14:432025. február 02., 14:43

Crin Antonescu jelölését 5484 küldött támogatta, 18-an ellene szavaztak, 14-en tartózkodtak. A szavazást megelőző beszédében Marcel Ciolacu pártelnök hangsúlyozta, hogy a koalíciós pártoknak kötelességük összefogni és olyan elnökjelöltet támogatni, aki rátermett, megfelelő tapasztalattal rendelkezik, művelt, őszinte, szilárd elvei vannak és jó hazafi.

Idézet
Ez az ember Crin Antonescu”

– tette hozzá az Agerpres szerint. Rámutatott arra is, hogy megbocsáthatatlan árulás lenne hagyni, „hogy az ország a misztikus nacionalizmus áldozatává váljon”.

Hirdetés

Felhívta a figyelmet arra is, hogy Románia jelenleg nyolcszor többet termel, mint Nicolae Ceaușescu idején, ahova „egyesek” vissza akarják repíteni. Kiemelte, a gazdaság „nem isteni szálon” bővül, hanem pénzzel, uniós alapokkal és komoly munkával. „Ezért szánalmas eretnekség megkérdőjelezni Romániának a nyugati világhoz való tartozását és az orosz bölcsesség felé fordulni” – fogalmazott.

Felszólalásában Crin Antonescu hangsúlyozta, két hónapja a politikai pártokkal, a politikusokkal, „általában véve a rendszerrel” szembeni elégedetlenség uralja a közhangulatot, olykor „általános hisztériába” csapva át. Sok ember úgy véli, hogy az elmúlt 30-35 évben a kormányzás terhét felvállaló, „jó és rossz döntéseket egyaránt hozó” pártok jelentik most „a legnagyobb rosszat” Románia számára.

Idézet
Eleget tettem az önök felkérésének és itt vagyok, de nem abból a meggyőződésből, hogy a pártok csodálatosak és sosem okoznak csalódást (...), hanem mert tudom, hogy a pártok eltűnését derűsen hirdető diskurzus (...) és ennek elkerülése között kell most választani.

A pártok eltűnése a demokrácia, a pluralizmus, a szabadság eltűnését is jelentené” – tette hozzá. Kiemelte, elkötelezett és a pártokkal szemben partnerként, nem szövetségesként fellépő elnök lesz, ezek a tulajdonságok fogják erőssé tenni, „nem az alkotmány megszegése vagy visszaélésszerű értelmezése, nem a titkosszolgálatokkal való intrikák, nem az igazságszolgáltatás befolyásolása”.

Antonescu leszögezte, küzdelmes lesz a választási kampány, az igazi harc azonban a választások után kezdődik, „mert nem élünk könnyű időket”, zavarok vannak a világpolitikai struktúrákban, és országon belül is vannak rendezésre váró problémák.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Magyarul szólította lemondásra Békési Csabát botrányhős elődje a fogyasztóvédelmi hatóság éléről

Magyar nyelven szólította fel lemondásra Békési Csabát az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) éléről elődje, Cristian Popescu Piedone.

Magyarul szólította lemondásra Békési Csabát botrányhős elődje a fogyasztóvédelmi hatóság éléről
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Bányászjárás: helyt adva a vádlottak több kifogásának, visszautalták az ügyet a legfőbb ügyészséghez

A legfelsőbb bíróság visszautalta a legfőbb ügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.

Bányászjárás: helyt adva a vádlottak több kifogásának, visszautalták az ügyet a legfőbb ügyészséghez
2026. április 30., csütörtök

Tánczos: van elméleti esély arra, hogy a négytagú koalíció a bizalmatlansági indítvány után ismét összeáll

Elméletileg még van esély a koalíció fenntartására a bizalmatlansági indítványról szóló keddi szavazás után – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes.

Tánczos: van elméleti esély arra, hogy a négytagú koalíció a bizalmatlansági indítvány után ismét összeáll
2026. április 30., csütörtök

Cseke Attila a kórházi ágyak számának csökkentéséről: a kihasználtsági ráta valahol 50–60 százalék körül mozog

Az egészségügyi minisztérium a 2025-ös kihasználtsági arányok alapján fogja eldönteni, mely kórházakban csökkentik az ágyak számát, miután a kormány jóváhagyta, hogy 2028-ig évi 4691 ágyat számolnak fel.

Cseke Attila a kórházi ágyak számának csökkentéséről: a kihasználtsági ráta valahol 50–60 százalék körül mozog
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Egy képviselőcsoport máris visszakozni látszik a bizalmatlansági indítvány ügyében

Máris ingadozni látszik a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány mögött felsorakozott parlamenti többség: a POT listáin parlamentbe jutott képviselők és szenátorok jelezték, hogy csak feltételekkel szavazzák mag az indítványt.

Egy képviselőcsoport máris visszakozni látszik a bizalmatlansági indítvány ügyében
2026. április 30., csütörtök

Egy kormánybuktatás utáni alternatívákról, a PSD felelősségéről, Nicușor Dan szerepéről is beszélt Ilie Bolojan

A jelenlegi kormány bukása esetén egy demokratikus pólus létrehozása lehet az egyik alternatíva a Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára Ilie Bolojan miniszterelnök szerint.

Egy kormánybuktatás utáni alternatívákról, a PSD felelősségéről, Nicușor Dan szerepéről is beszélt Ilie Bolojan
2026. április 29., szerda

Alkotmányellenesnek nyilvánították a légiósok számát korlátozó Novák-törvényt

Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai sportkluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.

Alkotmányellenesnek nyilvánították a légiósok számát korlátozó Novák-törvényt
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Érvénytelenítette az alkotmánybíróság a román közmédia igazgatótanácsi tagjainak kinevezését

Alaptörvénybe ütközőnek ítélte szerdán a bukaresti alkotmánybíróság a román közszolgálati televízió (SRTV) és rádió (SRR) igazgatótanácsi tagjainak kinevezését. A taláros testület határozata nyomán meg kell ismételni a parlamenti szavazást.

Érvénytelenítette az alkotmánybíróság a román közmédia igazgatótanácsi tagjainak kinevezését
2026. április 29., szerda

Nicușor Dan: Románia nyugati irányultságáról maga az alkotmány beszél

Nicușor Dan államfő alkotmányos kötelezettségének nevezte szerdán, hogy nyugati irányultságú kormány alakításával bízza meg az ország következő miniszterelnök-jelöltjét.

Nicușor Dan: Románia nyugati irányultságáról maga az alkotmány beszél
2026. április 29., szerda

Ismertették a parlamentben a PSD és az AUR bizalmatlansági indítványának szövegét

Az eljárásrendnek megfelelően ismertették szerdán a parlament két házának együttes ülésén az Ilie Bolojan vezette kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány szövegét.

Ismertették a parlamentben a PSD és az AUR bizalmatlansági indítványának szövegét
Hirdetés
Hirdetés