
Fotó: Facebook/AUR
A Versenytanácshoz fordult a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) és a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) a választási ütemtervvel kapcsolatos döntései miatt.
2024. március 06., 13:392024. március 06., 13:39
Az Agerpres által idézett közleményükben az AUR képviselői felróják, hogy a két nagy párt monopóliumra tör Romániában.
– fogalmaztak. Hozzátették, a két pártelnök, Marcel Ciolacu és Nicolae Ciucă így akarja megszüntetni a versenyhelyzetet, a kisebb pártoknak és a független jelölteknek ugyanis nem lesz elég idejük a támogató aláírások és a kampányhoz szükséges pénz összegyűjtésére.
és a tisztességes verseny szabályainak megsértésével „a hatalom koncentrálódását” akarják elérni, ami miatt sérül a szabad piaci verseny. „A felsorolt tettek kivizsgálása az 1991/11-es és az 1996/21-es törvény értelmében a Versenytanács hatáskörébe tartozik” – indokolták kezdeményezésüket az AUR képviselői.

Társadalmi vitára bocsátotta csütörtök este a belügyminisztérium a helyhatósági és az európai parlamenti választások lebonyolításával kapcsolatos intézkedésekről szóló sürgősségi kormányrendelet tervezetét.

Politikai érdekeknek rendeli alá a helyi közigazgatást, és alkotmányossági kételyeket vet fel az a sürgősségi kormányrendelet-tervezet, amelyet a koalíció készített elő, és amely a választások összevonását is szabályozná – fogalmazta meg Cseke Attila.
Hatósági támogatással válhat könnyebbé a közlekedés a régi ingatlanokban, miután a román államfő hétfőn kihirdette a Lift az életért elnevezésű országos lakás-akadálymentesítési programról szóló törvényt.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) szerdán ismét figyelmeztetett, hogy továbbra is terjednek olyan SMS-ek, amelyekben csalók állítólagos bírságok vagy elmaradt befizetések rendezésére szólítják fel a címzetteket.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) semmiféle politikai megállapodást nem köt a Szociáldemokrata Párttal (PSD) mindaddig, amíg Sorin Grindeanu vezeti a pártot, mivel az visszataszítónak tartja az AUR 90 képviselőjét.
A helyzet jobbnak tűnik, mint 2–3 héttel ezelőtt – jelentette ki Sorin Grindeanu, az Ilie Bolojan vezette koalíciós kormányt az AUR segítségével bizalmatlansági indítvánnyal megbuktató Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a belpolitikai válság kapcsá.
Elérte a 30 százalékot a munkálatok készültségi szintje a Nagyszeben-Pitești autópálya (A1) Bojca 1. alagútjánál – közölte hétfőn a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
Kevesebb mint egy óra alatt „mérgezte meg” a TikTok algoritmusa egy 12 éves gyerek kitalált profilját. Az Országos Emberkereskedelem Elleni Ügynökség (ANITP) a kiskorúakra veszélyes tartalmakra hívta fel a figyelmet.
A már működő vízerőművek korszerűsítésére, és ne a kommunista időkből örökölt, vitatott megítélésű beruházások befejezésére fordítsa a Hidroelectrica fejlesztési forrásait – ezt követelik egy új petíció kezdeményezői az Ener
Hatalmas bírságokat szabtak ki a fogyasztóvédők csak pár nap leforgása alatt a román tengerparton.
Nem a környezetvédelem szükségességét, hanem a tervezett szabályozás pontatlanságait kifogásolja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium (MADR) a környezeti bűncselekményekről szóló új törvénytervezettel kapcsolatban.
A Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) nem kell „újra felfedeznie” a liberális konzervativizmust, mert azt már rögzíti a 2025-ös kongresszuson elfogadott, Hagyományokra épülő modernizáció című programja – szögezte le hétfőn a Facebook-oldalán Dan Motreanu.
szóljon hozzá!