
Hétfői bebörtönzése óta másodszor is blogbejegyzésben jelentkezett a korrupció miatt négy év letöltendő szabadságvesztésre ítélt egykori szociáldemokrata miniszterelnök, Adrian Năstase.
2014. január 09., 17:482014. január 09., 17:48
Az exkormányfő (képünkön) szerda este posztolt bejegyzésében ezúttal arról írt, szerinte mi bizonyítja azt, hogy házfelújítási ügye – a bukaresti utca után, ahol a háza áll, Zambaccian-ügyként elhíresült dosszié – politikai alapú, amely mögött Traian Băsescu államfő áll.
Írásának elején Năstase egy 2009-es találkozót idéz fel, amely Traian Băsescu és vezető politikusok között zajlott, és amelyen az államfő azt szorgalmazta, hogy a parlament hagyja jóvá a bűnvádi eljárás beindítását a volt miniszterelnök ellen a Zambaccian-ügyben. Năstase mindezt úgy értékeli, hogy az államfő megpróbált nyomást gyakorolni a törvényhozásra.
Az exkormányfő felidézi: Băsescu szerint a Zambaccian-ügyben Năstase két párttársa, Sergiu Sechelariu és Irina Jianu tett feljelentést, szerinte azonban ez nem így történt. Felidézi, hogy az ügy gyökerei még 2002-re nyúlnak vissza, amikor ő miniszterelnök, Băsescu pedig Bukarest főpolgármestere volt. Năstase azt állítja, hogy Băsescu – politikai indíttatásból – már akkor megpróbálta megakadályozni az építkezést, ami miatt a kivitelezőVertcon cég beperelte, és meg is nyerte a pert. Năstase úgy véli, az akkori főpolgármester „egyértelműen” politikai alapon próbálta akadályozni az építkezést.
Azt is felidézi, hogy a 2004-es államfőválasztás kampányában az akkori ellenzéki D.A. szövetség részéről – amelynek Băsescu volt a társelnöke - a nemzeti liberális párti Mona Muscă tett feljelentést a Zambaccian-ügyben. „Vajon Muna Muscăvagy Băsescu a párttársam volt? A 2009-es találkozón Băsescu jól tudta, hogy hazudott, és hogy a vád politikai alapú, amelyet ő és társai fogalmaztak meg.
A választások után, 2005 november 4-én Daniel Morar, akit Băsescu és Macovei (akkori igazságügy-miniszter – szerk. megj.) frissen neveztek ki az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály élére, újraindította a vizsgálatot az ügyben” – idézte fel Năstase.
A bejegyzéshez mellékelte a Mona Muscă által aláírt 2004-es ügyészségi feljelentést is, amelyben az áll, hogy Năstase 1998-ban 11 ezer dollárért, a piaci árnál 25-ször kisebb összegért vásárolta meg a 700 négyzetméteres bukaresti telket, amelyet még 1994-ben Gabriel Bivolaru volt PSD-s képviselő vásárolt meg, majd azonnal tovább is adta anyósának.
1998-ban, amikor Bivolaru ellen ügyészségi nyomozás indult, anyósa eladta a telket egy nőnek, akitől csupán egy hónap múlva Năstase ügyvédi irodája vásárolta meg azt. A feljelentés emlékeztet, hogy Bivolaru 60 millió dolláros kárt okozott a Román Fejlesztési Banknak, az ezzel kapcsolatos ügyészségi nyomozás során pedig Năstase nyilvánosan kiállt mellette.
A volt kormányfőt egyébként csütörtökön reggel meglátogatta családja: felesége, Dana és két fia, Andrei és Mihnea. Mivel egyszerre csak két látogatót fogadhatott, Andrei kint maradt, és elmondta a sajtónak, hogy az ítélet olyan, mint egy rossz álom, még mindig a hatása alatt vannak, de erőt ad a családnak, hogy rengetegen kiálltak mellettük.
Ion Cazacu, Năstase ügyvédje egyébként azzal kapcsolatosan, hogy kérik-e a mostani, négyéves és a két évvel ezelőtt törvénytelen kampányfinanszrozás miatt kirótt kétéves szabadságvesztés összevonását, hogy az abból leült nyolc hónapot levonják a mostani büntetésből, elmondta: egyelőre a hétfői ítélet indoklását várják, ezt követően döntenek.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!