
Fenyegetésként is értelmezhető üzenetet fogalmazott meg hétfőn Vasile Blaga, az ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) elnöke a párt egyik legismertebb politikusa, Elena Udrea volt fejlesztési miniszternek címezve.
2013. augusztus 05., 14:342013. augusztus 05., 14:34
2013. augusztus 05., 15:222013. augusztus 05., 15:22
„Nem lehet valaki a PDL hűséges tagja, miközben egy másik párt építésében segédkezik\" – mondta Blaga, hozzátéve: nem lehet a végsőkig fokozni a képmutatást. Blaga arra utalt, hogy a Traian Băsescu államfő emberének tekintett Udrea kapcsán – aki a párt márciusi tisztújító kongresszusán a legesélyesebb ellenfele volt a pártelnöki tisztségért vívott csatában – egyre gyakrabban merül fel, hogy valamilyen formában csatlakozna a Băsescu által a PDL-tisztújítás után életre hívott Népi Mozgalomban, illetve a Népi Mozgalom pártban (PMP).
Erre többek között az enged következtetni, hogy magát a párt bejegyzésének a hírét sem a mozgalom politikusai jelentették be, hanem Udrea szivárogtatta ki egy nappal a bírósági bejegyzés kezdeményezése előtt.Udrea egyébként korábban azt mondta: nem kíván kilépni a PDL-ből, viszont azt szeretné, ha a párt közösen munkálkodna a jobboldal talpra állításán a PMP-vel. Blaga egyébként hétfőn azt mondta, nem aggódik, amiért a PDL több politikusa is találkozott a tengerparton nyaraló, a pártnak korábban hátat fordító államfővel, ugyanakkor nem zárta ki, hogy a párt néhány politikusa átlép a PMP-be.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
szóljon hozzá!