
Fotó: MTI/Baranyi Ildikó
Megszavazza az RMDSZ a Viorica Dăncilă vezette kormány beiktatását, holott a szövetség több vezetője kemény kritikát fogalmazott meg a leendő kabinet programjával kapcsolatosan.
2018. január 29., 15:102018. január 29., 15:10
2018. január 29., 15:552018. január 29., 15:55
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a szövetség képviselőházi és szenátusi frakciójának hétfői együttes ülését követően bejelentette, az alakulat bizalmat szavaz az új balliberális kormánynak a délutáni parlamenti szavazáson. A politikus elmondta, megvizsgálták a kormányprogramot, és számba vették, hogy a jelenlegi politikai helyzetben milyen más alternatívák kínálkoznának, illetve hogy elő tudnának-e állni az ellenzéki alakulatok egy „komolyan vehető” javaslattal.
Kelemen hozzátette, miután a kormányprogram gyakorlatilag nem változott, „nehéz lenne megindokolni”, miért nem szavazza meg az RMDSZ harmadszorra is a hatalmon lévő pártok kormányát, miután támogatta a Sorin Grindeanu és a Mihai Tudose vezette kabineteket is.
Az RMDSZ elnöke egyébként ugyanazzal a szóhasználattal élt, mint Klaus Johannis államfő, aki Viorica Dăncilă kormányfőjelölt kinevezésekor úgy fogalmazott: ad még egy esélyt a balliberális koalíciónak. Kelemen Hunor hétfőn emlékeztetett, a PSD–ALDE-koalíciónak a parlamenti aritmetika alapján többsége van a törvényhozásban, tíznél több szavazattal rendelkezik a kormányalakításhoz, ugyanakkor más javaslat nem érkezett a kormányalakításra.
A szövetségi elnök ugyanakkor bejelentette, kedden reggel újabb egyeztetésre ül össze a két frakció. Az ülésen többek között arról is döntés születik, hogy folytatja-e az RMDSZ a koalíciós pártokkal kötött parlamenti együttműködést.
Az RMDSZ álláspontja azért érdekes, mert az alakulat vezetői a hétvégén elmarasztalóan nyilatkoztak a Viorica Dăncilă vezette leendő kormány programjáról. Kelemen Hunor a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) alapításának tizenötödik évfordulója tiszteletére Marosvásárhelyen, szombaton este tartott születésnapi rendezvényen elismerte, hogy nem olvasta az új kormányprogramot, Porcsalmi Bálint, a szövetség ügyvezető elnöke azonban arról tájékoztatta, hogy a dokumentum olyan, „mintha a mezőgazdasági minisztériumban írták volna két sör között”.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt sugallja, hogy a román balliberális koalíció vezetői enyhén illuminált állapotban állították össze a Viorica Dăncilă vezette leendő kormány programját.
Később Porcsalmi Bálint a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott, a kormányprogram több fejezetét más programokból ollózták össze copy-paste módszerrel, innen-onnan összegyűjtött gondolatokat vetettek papírra egymás után. Bírálta a dokumentumot Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője is, aki az RFI rádiócsatornának hétfőn elmondta: a Dăncilă-kabinet kormányprogramja tele van szerkesztési hibákkal, amelyeket véleménye szerint minél hamarabb korrigálni kell. A nagyváradi politikus azt is kifogásolta, hogy csak egy fél mondatos utalás található a programban a decentralizációról, továbbá azt is helytelenítette, hogy a PSD félévente lecseréli a miniszterelnököt.
SPYDER mobil légvédelmi rendszer beszerzéséről írt alá Románia stratégiai keretmegállapodást az izraeli Rafael Advanced Defense Systems céggel a; a szerződés becsült értéke meghaladja a 2 milliárd eurót.
Nicușor Dan szerint a korábbi kormányalakítási megbízások után még volt alapja annak a várakozásnak, hogy az új kabinet megkapja a parlament bizalmát, mostanra azonban bizonyossá vált, hogy egy újabb kormányfőjelölt nem szerezne többséget.
Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében. Idén 15 drón hatolt be illetéktelenül a román légtérbe, és 14 esetben azonosítottak drónokat vagy drónmaradványokat román területen – közölte a védelmi minisztérium.
Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.
Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.
A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.
2 hozzászólás