Hirdetés

Bizottsági bojkott a kisebbségi törvény ellen

Kivonultak az RMDSZ képviselõi az alsóház állandó bizottságának tegnapi ülésérõl. A honatyák az ellen tiltakoztak, hogy a bizottságokban, amelyeknek a kisebbségi törvényrõl kell tárgyalniuk, már egy hónapja nincs meg a szavazóképességhez szükséges létszám. A szövetség képviselõinek elégedetlenségét az váltotta ki, hogy a szociáldemokrata képviselõk úgy döntöttek: mindaddig nem vesznek részt az érintett bizottságok ülésein, amíg a kormánykoalíció pártjai nem ismertetik álláspontjukat Markó Béla RMDSZ-elnök azon nyilatkozatával kapcsolatban, amelyben autonómiát szorgalmazott a székelyföldi megyék számára.

Gazda Árpád

2006. november 09., 00:002006. november 09., 00:00

Valeriu Zgonea, a képviselõház jegyzõje közölte, a bizottság ülésérõl Márton Árpád frakcióvezetõ és Kelemen Hunor háznagy is kivonult. Az RMDSZ frakciója késõbb összeült, hogy megvitassa a kérdést. Márton Árpád kijelentette, igencsak súlyos ügy, ha a romániai politikum nem tartja szükségesnek a kisebbségek jogállását rögzítõ törvény elfogadását. A frakcióvezetõ szerint ez kihatással lehet a romániai társadalom egészére, és számos feszültséget gerjeszthet, hiszen az ország lakosságának több mint tíz százaléka vallja magát valamely õshonos nemzeti kisebbség tagjának. „Az alkotmányban szerepel egy olyan kitétel, amely a sarkalatos törvények között a kisebbségek jogállását szabályozó törvényt is megemlíti. A probléma feszültségeket gerjeszthet az Európai Unió országaiban és a környezõ államokban egyaránt, számos példa van az ilyen feszültségekre” – mutatott rá Márton Árpád. A képviselõ súlyosnak nevezte, hogy a törvénytervezetbõl a hiányzások miatt az elmúlt hónapban egyetlen paragrafust sem sikerült elfogadni.
Sorin Frunzãverde demokrata párti védelmi miniszter közben bejelentette, pártja semmilyen engedményt nem tett az RMDSZ-nek a kisebbségi törvény ügyében azért cserében, hogy a szövetség támogassa a demokraták felvételét az Európai Néppártba. „A kérdés sohasem merült fel ebben a formában” –  szögezte le a miniszter, emlékeztetve, pártjának régóta kialakult álláspontja van az ügyben, és a Velencei Bizottság véleményét, illetve az ország alkotmányát tartják mérvadónak a kérdésben. Mint ismeretes, az RMDSZ a kulturális autonómiát is szeretné a törvényben rögzíteni, ám a hivatalos román értelmezés szerint az EU jogi bizottságának ajánlása ezt csak opcionális tételként fogalmazza meg.

---------

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés