A nemzetközi intézmények közül leginkább a NATO-ban bízik az ország lakossága. A napilap által rendelt közvélemény-kutatás eredményeit ismertetve az Adevărul tegnap közölte, az ukrajnai válság okozta aggodalmak közepette tovább emelkedett Romániában az Észak-atlanti Szövetség bizalmi indexe, amely meghaladta a 62 százalékot.
2015. július 27., 20:052015. július 27., 20:05
2015. július 27., 20:082015. július 27., 20:08
Az INSCOP közvélemény-kutató intézet legutóbbi, idén áprilisban végzett felmérésének eredményeihez képest valamenynyi nemzetközi intézmény támogatottsága – még a sereghajtó (37 százalék alatti) Nemzetközi Valutaalapé is – átlagosan három százalékkal javult. A jelenséget kommentáló szociológusok ezt is annak tulajdonítják, hogy a hazai lakosság a nemzetközi szövetségesektől remél támaszt a térségben megnövekedett feszültség közepette. Az ENSZ-re, EU-ra, Európai Parlamentre és Világbankra is érvényes általános tendenciát csak az Európai Bizottságba vetett bizalom nem követte, amely 50 százalékon stagnál.
Az állami végrehajtó intézmények sorában továbbra is a hadseregnek van a legmagasabb bizalmi indexe Romániában, amely a tavalyi 67 százalékos szintről 75 százalékra emelkedett. A katonaságot a bizalmi rangsorban a csendőrség követi 65 százalékkal, harmadik a korrupcióellenes ügyészség (DNA) 61 százalékkal, a sereghajtó pedig az adóhatóság 39 százalék alatti eredménnyel. A politikai intézmények közül a legtöbben az elnöki hivatalban bíznak, de a februári csúcshoz képest bizalmi indexe csaknem 3 százalékkal romlott, és 49 százalék alá esett vissza. Az Adevărul szerint egyértelmű, hogy ez az államfő megítélésének romlását jelzi, hiszen Traian Băsescu elnöksége utolsó napjaiban a hivatalába vetett bizalom nem érte el a 18 százalékot, míg Klaus Johannis megválasztása után az elnöki hivatal bizalmi indexe 51 százalék fölé ugrott. A kormányban a megkérdezettek 25 százaléka bízik, míg a parlament bizalmi indexe 11, a politikai pártoké pedig alig 7 százalékos.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!