
Az utolsó bruttó fizetés 65 százalékának megfelelő bírói nyugdíjat tart kívánatosnak a CSM alelnöke
Fotó: Orbán Orsolya
Az utolsó bruttó fizetés 65 százalékának megfelelő bírói nyugdíjat és a nyugdíjkorhatár 15-20 évig tartó fokozatos emelését tartja kívánatosnak a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) alelnöke.
2025. november 11., 21:322025. november 11., 21:32
Claudiu Sandu az igazságszolgáltatás képviselői, a kormánypártok vezetői és az államfő szerdára tervezett találkozójáról nyilatkozott kedden a Digi24-nek.
Elmondta, hogy
de akkor nem vették figyelembe a bírák és az ügyészek álláspontját a döntéshozók. „Remélem, holnap nem ez fog megismétlődni” – jelentette ki.
A CSM alelnöke kifejtette, hogy
és a konkrét arányt kellene majd szerdán megvitatni a Cotroceni-palotában – számolt be az Agerpres.
Sandu úgy vélekedett, hogy a bruttó jövedelem 65 százaléka „észszerű” arány lenne,
Ugyanakkor szerinte a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát fokozatosan, 15-20 évig tartó átmeneti időszak alatt kellene megemelni.

Közösség elleni uszításért bűnvádi feljelentést tett Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes ellen a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM), miután a politikus megkérdőjelezte a bírák és ügyészek különnyugdíjának társadalmi indokoltságát.
Az iskolai tanítás teljes időtartama alatt – beleértve a szüneteket és az iskolán kívül szervezett tevékenységeket is – betiltaná a diákok számára az mobiltelefonok használatát egy törvénytervezet.
A Brassó megyei hegyimentő-szolgálat tájékoztatása szerint egy személy megmentésére irányuló akció van még folyamatban szombaton a Bucsecs-hegységben, ahol egy magashegyi futóverseny több résztvevőjének is elsősegélynyújtásra volt szüksége.
A mentőcsapatok szombaton három személy megmentésére tesznek erőfeszítéseket, akik a Bucsecs-hegységben zajló Transylvania 100 magashegyi futóversenyen való részvételük során egy jéggel borított szakaszon megcsúsztak és beestek egy szakadékba.
Kemény hangvételű bejegyzésben osztotta ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője és szóvivője Dan Dungaciut, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) első alelnökét.
Idén szeptember 1-jétől lép hatályba a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény, így kölcsönösen elismerik a két országban ledolgozott szolgálati éveket a nyugdíj kiszámításakor.
A Miniszterelnöki Ellenőrző Testületet és a Számvevőszéket is be kívánja vetni Iana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes az Állami Vagyonkezelő Hatóság (AAAS) tevékenységének ellenőrzésére – ezt maga Gheorghiu jelentette be csütörtökön este.
Feloldotta a román kormány az 1990. január 1. és 1992. december 31. közötti időszakban a bukaresti külügyminisztérium által készített diplomáciai iratok titkosítását, így a rendszerváltás időszakának fontos dokumentumai válnak kutathatóvá.
A romániai polgárok többsége nem előrehozott választás útján oldaná meg a politikai válságot – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
A PACE – Románia az első parlamenti frakció szenátora, Adrian Peiu csütörtökön közölte, hogy egy PACE-AUR-PSD alkotta kormány létrehozását támogatnák.
A jelenleg függetlenként tevékenykedő törvényhozók többet nyomhatnak a latban az RMDSZ-nél a kormányalakításkor – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
szóljon hozzá!