2010. január 12., 14:402010. január 12., 14:40
A Romániai Bírák Szövetségének keddi közleménye szerint Florica Bejinariu az egykori Szekuritátéval való együttműködése miatt erkölcsileg alkalmatlan a CSM vezetésére. Bejinariu hétfői megválasztása „a legnagyobb csapás, ami a romániai igazságszolgáltatást érte 1989-től errefelé. Az igazságszolgáltatás imidzsét jelenleg egy olyan személy képviseli, akinek múltjában jelen vannak a Szekuritátéval való együttműködés kérdőjelei” – áll a közleményben, amelyet Dana Gârbovan, a szövetség elnöke írt alá.
A bírói szervezet hangsúlyozza: Florica Bejinariu „maga is elismerte, hogy együttműködött a kommunista rendszer elnyomó szerveivel”, és emlékeztet arra, hogy 2006-ban éppen amiatt indult eljárás Bejinariu leváltására a CSM-ből, hogy a bírónő „bizonyítottan együttműködött a Szekuritátéval”. Négy évvel korábban a Romániai Ügyészek és Bírák Egyesülete és egy brassói forradalmárszervezet követelte a CSM-től Florica Bejinariu menesztését. Az ügy nyomán konfliktus robbant ki a CSM és Monica Macovei akkori igazságügyi miniszter között, aki azt hangoztatta, hogy a Mehedinţi megyei bírónő együttműködött a kommunista politikai rendőrséggel. Macovei óvást emelt a bíróságon a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) döntése ellen, amely szerint Bejinariu Szekuritátéval való együttműködése nem minősül politikai rendőrségi tevékenységnek. Az ügy végén a legfelsőbb bíróság Bejinariu javára döntött, mondván, hogy 1989 előtti együttműködése a Szekuritátéval nem összeférhetetlen CSM-tagságával.
A bírák szövetsége azt is sérelmezi, hogy a CSM hétfői tisztújító ülésén átláthatatlan módon választották meg az elnököt, mivel a jelöltségek benyújtása túl későn – a Florica Bejinariué az ülés megkezdése után – történt, a testület tagjainak pedig nem állt rendelkezésükre elegendő idő a jelöltek programjainak megismerésére.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).