
Fotó: Pixabay.com
Betiltották a sok vitát kiváltó szüzességi tesztek készítését Romániában. Ezután csak hatósági kérésre állíthatnak ki erről szóló igazolást a szakrendelők.
2023. május 04., 15:342023. május 04., 15:34
2023. május 04., 20:492023. május 04., 20:49
Idén májustól kormányrendelet tiltja a magáncélból igényelhető szüzességi tesztek elvégzését. Az egészségügyi és az igazságügyi minisztérium közös rendelete
A Hivatalos Közlönyben május 2-án megjelent kormányrendelet alapján szüzességi tesztet ezután kizárólag hatósági kérésre, bűnügyi perek keretében lehet igényelni.
A Nőkkel Szembeni Erőszak Megelőzéséért és Megfékezéséért Hálózat (VIF) nevű civil szövetség tavaly társadalmi kampányt indított a megalázó, invazív eljárás ellen, és a kezdeményezés 40 ezer támogató aláírást kapott – közölte az MTI. A húsz civil szerzetet tömörítő szövetség arra hívta fel a figyelmet, hogy a Mina Minocici Igazságügyi Orvostani Intézet (INML) regionális kirendeltségeinek többségénél továbbra is a „kérésre” végzett szolgáltatások listáján szerepel az úgynevezett kétujjas vizsgálat, annak ellenére, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az emberi jogokat sértő, diszkriminatív, orvosi szempontból nem releváns, barbár eljárásként elítélte a szüzességi vizsgálatokat.
A DeNetestat# (nem vizsgálható) elnevezésű társadalmi kampányhoz Iulia Rugină filmrendező készített nagy hatású videót, amelyben azt a megaláztatást és lelki traumát mutatta be, amelyet a szülők által kikényszerített vizsgálat elvégzése jelent a kiskorú áldozatok számára. A civil szövetség szerint 2019-ben az INML mintegy ezer szüzességi vizsgálatot végzett többnyire kiskorúakon a szülők (legtöbb esetben az apák) felkérésére.
A Dela0.ro oknyomozó portál által tavaly összegyűjtött adatok szerint Románia 41 megyei INML-kirendeltsége közül 25-ben 40-50 lejért kérésre elvégezték a szüzességi vizsgálatot. Kettő közülük – a Bihar és a Mehedinți megyei – arra is felhívta a figyelmet: „ha a kiskorú nem szűz”, akkor erről értesíteniük kell a rendőrséget.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
szóljon hozzá!