
A mintegy 5300 embert foglalkoztató Romgaz a legnagyobb romániai gázipari vállalat
Fotó: Facebook/Romgaz
Beperelte az Európai Bizottságot a román állami gázipari vállalat, a Romgaz – írta az economedia.ro a cég közleménye alapján. A Romgaz az Európai Unió Bíróságához nyújtotta be a keresetet, és azt szeretné elérni, mentesítsék a kötelezettség alól, hogy szén-dioxidot tároljon a kimerült gázmezőkben.
2025. október 18., 13:512025. október 18., 13:51
A Romgaz két jogszabály hatályon kívül helyezését kéri, amelyek előírják, hogy 2030-ig az uniós tagállamoknak évi 50 millió tonnás kapacitást kell biztosítaniuk a szén-dioxid tárolására, illetve azt is, hogy ez a mennyiség hogyan oszlik meg a tagállamok között.
Az NZIA-szabályzat néven ismert uniós jogszabály értelmében Romániára évi 10,25 millió tonnás kvóta jut, amiből a Romgaz részesedése 4,12 millió tonna.
Keresetében a Romgaz felhívja a figyelmet a műszaki problémákra és a környezetvédelmi kockázatokra. Hangsúlyozza, hogy mostanáig nagyrészt kimerült tengeri olaj- és gázmezőkbe fecskendeztek szén-dioxidot, egyes európai országok pedig törvénnyel tiltották meg a szárazföldi mezők ilyen célú felhasználását, ugyanis fennáll a talaj és a talajban található víz szennyezésének lehetősége.
A mintegy 5300 embert foglalkoztató Romgaz a legnagyobb romániai gázipari vállalat, tavaly 4,962 milliárd köbmétert földgázt termelt ki.
„Első alkalommal kezd a cég ilyen eljárásba, a NZIA-szabályzat előírásainak a rá gyakorolt súlyos következményei miatt” – nyilatkozta Aristotel Jude, a Romgaz helyettes vezérigazgatója. Hozzátette, hogy a szén-dioxid tárolásához szükséges beruházások miatt a vállalat által kitermelt földgáz ára az „elviselhető szint” fölé emelkedne.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
szóljon hozzá!