A CNSLR – Frăţia szakszervezeti tömörülés bukaresti székhelyén ugyanis a közalkalmazotti, a pedagógusi, az egészségügyi és a közhivatalnoki szférát képviselő szakszervezetek úgy döntöttek, jövő héttől tiltakozó akciók sorozatát kezdik el a kormány döntése nyomán.
A tegnapi megbeszélés eredményeként a Spiru Haret tanügyi szakszervezet tagjai november 3-án, azaz hétfőn meghatározatlan ideig tartó sztrájkba lépnek, november 11-én pedig a Sanitas egészségügyi szakszervezet szervez tiltakozó megmozdulást Bukarestben, amelyre mintegy tízezer résztvevőt várnak. Két nappal később, november 13-án a közhivatalnokokat tömörítő Sed Lex szakszervezet tagjai lépnek meghatározatlan ideig tartó sztrájkba. „Ez az első alkalom, hogy a közszféra dolgozóit tömörítő szakszervezetek egyesült erővel próbálnak meg nyomást gyakorolni a kormányra. Ha november 20-áig a pedagógusok béremelését elhalasztó kormányrendeletet nem hatálytalanítja rendkívüli ülésen a parlament, amelyen mi is jelen vagyunk, akkor huszadikán a teljes közalkalmazotti szféra sztrájkba lép” – jelentette be Marius Petcu, a CNSLR – Frăţia és a Sanitas elnöke. Az Országos Oktatásügyi Szervezet pénteken dönt a tiltakozás formájáról, de közleménye szerint a tagok több mint háromnegyede az általános munkabeszüntetés mellett teszi le a garast.
Sztrájkolnak az újságírók is
A közalkalmazottak tiltakozásához a sajtószakszervezetek is csatlakoznak, akik Cristi Godinac, a MediaSind újságíró-szervezet elnöke szerint máris elkezdték az általános sztrájk kirobbantásához szükséges aláírások gyűjtését. A másik nagy szakszervezeti tömb, a BNS ugyanakkor nem ért mindenben egyet a CNSLR – Frăţiával. Dumitru Costin BNS-elnök közölte, a szervezet vezetőtestülete ma dönt arról, milyen tiltakozó akciókat szerveznek, hozzátette ugyanakkor, hogy a másik érdek-képviseleti tömörülés 50 százalékos közalkalmazotti béremelésre vonatkozó követelését nem támogatják, mivel azt túlzásnak tartják. Úgy vélte, nem lehet egységesen 50 százalékos béremelést alkalmazni minden egyes közalkalmazott esetében, mivel van olyan, akinek 700, de olyan is akad, akinek 5000 lej a fizetése.
Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök szerint a közalkalmazottak béremelését nem sztrájkkal, hanem tárgyalás útján kell megoldani. Ennek kapcsán közölte, tegnap reggel felkérte Cristian David belügyminisztert, hogy szólítsa fel a prefektúrák keretében tevékenykedő konzultatív bizottságokat, amelyek tárgyalásokat folytathatnak a szakszervezetekkel a bérfejlesztésről. Hozzátette, nem elhanyagolandó tény, hogy október elsejétől a pedagógusok bérét már megemelték 9 százalékkal, a közalkalmazotti bérek pedig január elsejétől átlag 10 százalékkal növekednek. A kormányfő szerint a pedagógusi béremelésekkel egy időben az oktatási reformról is beszélni kell, és felelősségteljes magatartásra szólította a szakszervezeteket. Leszögezte, nem ijed meg a sztrájkfenyegetésektől, és egyes tanügyi szakszervezeti vezetőket becstelenséggel vádolt meg, mivel azok csupán az alapfizetéseket emlegetik, amikor a pedagógusok béréről beszélnek, a különböző többletjuttatásokról viszont nem tesznek említést. A kormányfő megismételte azon álláspontját, amely szerint a béremelések esetében a gazdaság tűrőképességét is figyelembe kell venni. Ugyanakkor megjegyezte, felkérte Anton Anton oktatási minisztert, kezdeményezzen ő is bértárgyalásokat a tanügyi szakszervezetekkel. A tárcavezető ezt meg is tette, ma reggel 10 órára hívta egyeztetésre az oktatásügyi érdekképviseletek vezetőit. A tárca közleménye szerint elsősorban a diákok érdekeit veszik figyelembe, és racionális, kiegyensúlyozott tárgyalásokra törekednek. Markó Béla RMDSZ-elnök tegnap úgy vélte, a béremelés kérdése kampánytéma lett, ugyanakkor úgy fogalmazott, a béremelést a világgazdasági fejlemények függvényében április előtt is meg lehetne valósítani.
Szociáldemokrata offenzíva
A tanügyi szakszervezetek vezetőit egyébként Mircea Geoană, a vitát kiváltó jogszabály tervezetét benyújtó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is egyeztetésre hívta tegnap a párt székházába. Geoană a találkozót követően közölte, a szenátus rögtön a Hivatalos Közlönyben való megjelenés után megvitatja a rendelet visszavonását. Ez már csak azért is könnyen kivitelezhető, mert a PSD megtartotta a felsőház elnöki tisztségét: a Számvevőszék élére távozott Nicolae Văcăroiu helyére Ilie Sârbut választották elnökké. Geoană úgy vélte, a felsőház biztosan elutasítja majd a rendeletet. Közben Constantin Gheorghe, a Demokrata-Liberális Párt szenátusi frakciójának vezetője bejelentette: mind a képviselőház, mind a szenátus állandó bizottságában benyújtották a kormány döntése nyomán összeállított bizalmatlansági indítványt. Mint arról beszámoltunk, a párt még a hét elején megfenyegette a kormányt, hogy amennyiben megakadályozza a béremelésről szóló jogszabály azonnali hatálybalépését, bizalmatlansági indítványt nyújt be ellene. Az indítványt a PDL, a PSD és a Nagy-Románia Párt 132 képviselője írta alá. Az indítványról november 10-én szavaz a parlament.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).