
Belső eljárást kezdeményez Stelian Tănase, a Román Televíziótársaság (SRTv) elnöke Claudiu Lukacsi hírigazgató ellen, mivel elégedetlen azzal, ahogy a köztévé kezelte az államfőválasztás második fordulója előtt két nappal, november 14-én lezajlott utcai tüntetéseket.
2014. november 23., 15:492014. november 23., 15:49
Tănase szerint ugyanis a közszolgálati csatornának élőben kellett volna közvetítenie a megmozdulásokat. A köztévé igazgatótanácsának több tagja – Andrei Muraru, Radu Carp és Romina Surugiu – már kedden követelték Lukacsi menesztését, mivel „a közszolgálati televízió volt az egyetlen, amely nem közvetítette a november 14-i megmozdulásokat.”
Tănase ennek kapcsán elmondta: ő még a három igazgatótanácsi tag előtt lépett, és még hétfőn magyarázatot követelt Lukacsitól, aki azonban egészségügyi okokból szabadságon volt. Az esetet súlyosnak nevezte, és úgy vélte, semmi sem indokolja azt, ami 14-én este történt.
Lukacsi ugyanakkor azt mondta: a kampány során az összes tüntetésről beszámoltak az összes híradóban, és úgy vélte, jelenleg kísérlet zajlik a diszkreditálására és az állásából való eltávolítására.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!