
Fotó: Rompres
Mint ismeretes, Tudor Chiuariu igazságügyi és Paul Păcuraru munkaügyi miniszter esetében már korábban ügyészségi vizsgálat indult, Decebal Traian Remeş mezőgazdasági tárcavezető pedig le is mondott tisztségéről a személyével kapcsolatban a múlt héten kirobbant korrupciós botrány miatt. A saját kormányuk tevékenysége ellen megfogalmazott liberális bírálatoknak az is hátszelet biztosít, hogy az Európai Unió a múlt héten egy hónapos határidőt adott Romániának, hogy működőképessé tegye az uniós agrártámogatások kifizetési rendszerét, ellenkező esetben Brüsszel csökkenti a Romániának szánt uniós agráralapokat.
Személycseréket javasolnak
Călin Popescu-Tăriceanu egyelőre nem tartja szükségesnek kormánya átalakítását. „Erről a kormányfőnek kell döntenie, én pedig jelenleg nem látom szükségét a kormányátalakításnak” – reagált szűkszavúan a miniszterelnök a hétvégén a PNL legfelsőbb vezető köreiből indult javaslatra. Elsőként Crin Antonescu liberális alelnök vetette fel csütörtökön, hogy a kormány hivatalban maradása érdekében a nagyobbik kormánypártban komolyan tárgyalni kell a kabinet átalakításáról, majd Norica Nicolai PNL-alelnök sürgette, hogy a liberálisok elemezzék a kormány tevékenységét. Nicolai nem tért ki arra, hogy kik azok a miniszterek akiket le kellene váltani, de hangsúlyozta: a kormányátalakításnak mielőbb meg kell történnie. Puiu Haşotti a másik PNL-alelnök, aki több ízben is bírálóan szólt a jelenlegi kormány teljesítményéről, Radu Stroe liberális szenátor pedig szintén hasznosnak tartja a kormány átalakítását.
A PNL-elnök kormányfő és a liberális vezetők egy őt támogató része azonban nem tervez változást a kabinetben. Ők arra hivatkoznak, hogy a DNA látókörébe került miniszterek leváltását összességében a liberális alakulat imázsa is megsínylené. PNL-beli források szerint a kormányátalakítás ellenzésének másik oka az, hogy az ismert liberális politikusok vonakodnak attól, hogy tárcavezetői tisztségeket vállaljanak. A kiszivárgott információk szerint erre a legfrissebb példa Dan Radu Ruşanu PNL-alelnök, aki elutasította az agrárminiszteri posztot. Ludovic Orban szállításügyi miniszter időszerűtlenségére hivatkozva érvelt a kormányátalakítás ellen. Orban szerint egy tárcavezetőnek legalább hat hónapra van szüksége ahhoz, hogy bizonyíthassa rátermettségét a megbízatásra, munkája csak ezt követően válik objektíven értékelhetővé. A liberális alelnök az államfő, az ellenzéki pártok és a DNA irányából a PNL-re nehezedő nyomással magyarázza kollégáinak kormányátalakító javaslatát.
Közben a PNL több megyei szervezete is felsorakozott a kabinet átalakítását célzó felvetések mögé. A megyei vezetők egy része szerint a személycserékre szükség van egyrészt a kabinet teljesítményének javítása, másrészt a korrupciógyanús miniszterek imázsromboló hatása miatt, másik részük nem tartja indokoltnak a kormányátalakítást.
Ellenzék: nincs közösködés
Frunda György RMDSZ-szenátor szerint a kormányátalakításra a november 25-i európai parlamenti választások után kerülhet sor, akkor azonban az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Demokrata Párt (PD) is kormányzati szerepet kaphat. Frunda felvetésére reagálva Cristian Diaconescu, a PSD szóvivője leszögezte, pártja tartja magát korábbi döntéséhez: nem szavaz meg a parlamentben egyetlen jobboldali kormányt sem, de nem is vállal szerepet egy ilyen kormányban. „Kormányzati szövetségről amúgy sincs értelme beszélni, ha előzőleg nem folynak tárgyalások a kormányprogramról” – fejtette ki Diaconescu. Ludovic Orban PNL-alelnök szerint Frunda személyes véleményét fejtette ki. „Nem tudom, mire utalt Frunda úr, amikor a PSD és a PD kormányzati szerepvállalásáról beszélt. Erről nem esett szó a kormányban, sem a PNL és az RMDSZ vezetői között” – tette hozzá a szállításügyi miniszter.
F. S.
Új miniszter az agrártárca élén
Ma teszi le a hivatali esküt Dacian Cioloş (képünkön), akit Călin Popescu-Tăriceanu javaslatára Traian Băsescu államfő pénteken nevezett ki agrárminiszterré. Cioloş azt követően veszi át a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium vezetését, hogy Decebal Traian Remeş csütörtökön lemondott a tárcavezetői tisztségről, miután korrupciós botrányba keveredett. Dacian Cioloş eddig a mezőgazdasági tárca helyettes államtitkáraként dolgozott az európai uniós agrárágazat szakértőjeként. A 37 éves Cioloş 1994-ben Kolozsváron szerzett agrármérnöki diplomát, majd Franciaországban folytatta tanulmányait. 2005 és 2007 májusa között a mezőgazdasági miniszter tanácsadója, majd európai ügyekkel megbízott helyettes államtitkár az agrárminisztériumban. Kinevezése előtt Cioloş elmondta, vállalja a felelősséget az EU-csatlakozási szerződés mezőgazdasági védzáradékáért, amely életbeléptetésének lehetőségére Brüsszel a múlt héten figyelmeztette Bukarestet.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).