2011. június 09., 09:522011. június 09., 09:52
A menesztendő alkalmazottak között jelentős létszámot képviselnek majd a központi irányítás munkatársai, cáfolta ugyanakkor, hogy összesen 18 ezer alkalmazott elbocsátására készülne. Mint kifejtette, ez lesz az első alkalom 1989 óta, hogy a központi vezetés létszáma ezer fő alá csökken. Igaş azt is közölte, hogy az elbocsátandó alkalmazottak nem kapnak végkielégítést, mivel a tárca gazdasági helyzete ezt nem teszi lehetővé. A miniszter azt is elmondta, hogy a falusi rendőrőrsöket nem számolják fel, ugyanakkor mindegyikben csupán egyetlen rendőr marad szolgálatban. Az ily módon felszabaduló rendőröket a kialakítandó területi rendőrkapitányságokhoz osztják be. A belügyminisztérium személyi állománya immár hetek óta forrong. A pénzhiány miatti elbocsátások és az élelmezési pótlék drasztikus csökkentése nyomán a hét elején is utcára vonultak a rendőrök, négy egyenruhás pedig éhségsztrájkba kezdett. A miniszter pénteken tárgyal ismét a szakszervezetekkvel.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
szóljon hozzá!