Hirdetés

„Bekérezkedne” a PNL?

„Bekérezkedne” a jobbközép Demokrata-Liberális Párt (PDL) és az RMDSZ alkotta bukaresti kormányba a Nemzeti Liberális Párt (PNL), legalábbis annak néhány vezető politikusa.

Rostás Szabolcs

2010. január 11., 10:252010. január 11., 10:25

Relu Fenechiu, a PNL alelnöke a hét végén bejelentette: nyílt levélben kéri fel Emil Boc miniszterelnököt, a PDL elnökét és Traian Băsescu államfőt, hogy tegyenek konkrét, a hatalomba való bekerülésről szóló ajánlatot az ellenzéki alakulatnak. A politikus szerint a liberálisok számára komoly kiindulási alapnak számítana, ha felajánlanák nekik a pénzügyi, fejlesztési és közlekedési tárcák irányítását. Fenechiu nyilatkozata nem számít meglepetésnek, hiszen ama liberális politikusok közé tartozik, akik a tavaly decemberi államfőválasztás után szorgalmazták a párt kormányra lépését.

A román szabadelvűek már az elnöki megmérettetés előtt megállapodást kötöttek a szociáldemokratákkal (PSD) arról, hogy közösen támogatják Klaus Johannis nagyszebeni polgármester miniszterelnökké történő kinevezését. Aztán a választások két fordulója között Crin Antonescu PNL-elnök – aki pártja államfőjelöltjeként nem jutott be a december 6-i döntő megmérettetésbe – bejelentette, hogy kizár minden együttműködést Băsescuval és a vele szimpatizáló demokratákkal, és Mircea Geoanát, a PSD jelöltjét támogatja. Băsescu újraválasztása nyomán a Johannis-projekt kútba esett, és noha a PDL először a liberálisoknak tett ajánlatot egy jobboldali, a 2004 és 2006 között hatalmon lévő DA Szövetséghez hasonló kormánykoalíció létrehozására, mindez meghiúsult, miután Antonescuék maguknak követelték a kormányfői tisztséget.
Crin Antonescu tegnap újfent elhatárolódott a Boc-kormányba történő belépés gondolatától, leszögezve: alakulata „radikális” ellenzéki politizálásra rendezkedett be.

„Én szívesen értekezem Constantin Noica vagy Emil Cioran levelezéséről, Relu Fenechiu költői levelezésével azonban nem kívánok foglalkozni. Azt azonban nem árt tisztázni, hogy a PNL nem önhibájából, hanem a demokraták miatt nem tagja a Boc-kormánynak, Traian Băsescu ugyanis mindössze dekoratív szerepet szánt nekünk a hatalomban, hogy ne legyen ellenzéke a jobboldalon” – állapította meg a pártelnök. Ennek ellenére korábban a PNL alelnökei közül többen – például Călin Popescu-Tăriceanu volt pártelnök, exkormányfő – határozottan támogatta az alakulat hatalomra kerülését.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés