
Bekérették hétfőn a román külügyminisztériumba a bukaresti magyar nagykövetség képviselőjét Zákonyi Botond kijelentései miatt. A román külügynél a diplomata által a România liberă napilapnak adott interjú verte ki a biztosítékot.
2015. augusztus 10., 17:232015. augusztus 10., 17:23
2015. augusztus 11., 12:582015. augusztus 11., 12:58
Magyarország bukaresti nagykövete a lap hétfői számában megjelent interjúban úgy vélekedett, hogy a kétoldalú kapcsolatok alakulása az infrastrukturális együttműködésektől is függ, de e téren szerinte nem létezik „elegendő jóindulat” a román fél részéről.
A diplomata megemlítette, hogy az Aradot Szegeddel összekötő vezetéken még mindig nem érkezik földgáz Magyarországra, a román hatóságok pedig csak az ország schengeni csatlakozása után kívánnak befejezni tíz, a közös határt átszelő utat. Zákonyi példaként említette, hogy miközben a 400 kilométeres román–magyar határszakaszon csak tíz határátkelő működik, a német-francia határon öt-tíz kilométerenként át lehet kelni.
Zákonyi Botond komolytalannak nevezte a román külügyminiszter korábbi állítását, miszerint az Orbán Viktor kormányfő által Tusnádfürdőn posztolt történelmi jelképek sértik az államközi alapszerződést. „Nem lehet a kétoldalú viszony problémájává alakítani azt, ha valaki történelmi jelképeket ábrázoló jelvényeket forgalmaz. A kétoldalú kapcsolatok terén ennél fontosabb probléma az anyanyelvhasználat korlátozása a hivatalokban, a nemzeti jelképek, például a székely zászló használatának elutasítása vagy a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának ügye” – jelentette ki a nagykövet.
Zákonyi Botond arról is beszélt, hogy 2012-es hatalomra kerülése után Victor Ponta kettős szerepet játszik. „Azt játssza, hogy Victor a jófiú, az európai, a szociáldemokrata, míg Viktor (Orbán Viktor magyar miniszterelnök – szerk. megj.) a rossz, a nacionalista, az Európa-ellenes” – fogalmazott a nagykövet.
A bukaresti külügyminisztérium közleménye szerint a megbeszélésen a román fél kifejtette határozott „egyet nem értését” azzal, amit a magyar nagykövet a román-magyar kétoldalú kapcsolatok egészéről nyilatkozott. A közleménye szerint hétfőn reggel Nagy Károly Zoltán első beosztottat kérették be, mert Zákonyi Botond nagykövet jelenleg szabadságát tölti.
A Bogdan Aurescu vezette tárca szerint ez az interjú ismételten bizonyítja, hogy a magyar fél nem tartja tiszteletben a kétoldalú kapcsolatok általános keretét és annak politikai-jogi alapjait, vagyis a magyar-román alapszerződést és a stratégiai partnerségről szóló, 2002-es megállapodást. Bukarest elfogadhatatlannak és tiszteletlennek nevezte a nagykövet Victor Pontáról tett kijelentéseit is. A külügy sérelmezte, hogy Zákonyi nem tett említést a romániai A1-es és a magyarországi M43-as autópálya összekötéséről, a nemrég rendezett átadáson maga Ponta is részt vett, ezáltal is hangsúlyozva, hogy Románia fontosságot tulajdonít az ilyen infrastrukturális beruházásoknak.
A román fél a tíz, helyi érdekeltségű, határon áthaladó útnak a forgalom előtti megnyitása ügyében úgy véli: határátkelők létesítése túl nagy beruházás lenne ahhoz képest, hogy ezeknek az utaknak a gazdasági jelentősége kicsi, ugyanis csak a személyszállításra és a legfeljebb 3,5 tonna súlyú gépkocsik áthaladására használhatnák. Bukarest szerint az Arad-Szeged gázvezeték befejezése érdekében „szoros együttműködés\" van a két fél között.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.
Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
szóljon hozzá!