Befagyasztja, azaz az idei szinthez képest nem növeli a közalkalmazotti béreket jövő évre a kormány, amely csak a pályakezdő pedagógusok fizetését emeli 10 százalékkal, illetve havi 150 eurónyi ösztöndíjjal egészíti ki a rezidens orvosok bérét – nyilatkozta vasárnap este Victor Ponta miniszterelnök.
2013. november 11., 19:332013. november 11., 19:33
Ponta hétfői sajtóértekezletén arra is emlékeztetett, hogy januártól a nyugdíjak 3,76 százalékkal, a tavalyi infláció mértékével emelkednek. A közalkalmazotti bérekre vonatkozó döntést a kormány sürgősségi rendelettel fogadja majd el, ennek tervezetét már nyilvánosságra hozta a kabinet. Eszerint ezúttal sem alkalmazzák a Boc-kormány által 2010-ben elfogadott egységes közalkalmazotti bértörvényt, Pontáék indoklása szerint ugyanis ezek érvényesítése a GDP 4,6 százalékával növelné a költségvetési hiányt.
Nem adóztatják meg az ösztöndíjat
A tervezet alapján havi 150 eurós, azaz mintegy 670 lejes ösztöndíjat azok a rezidens orvosok kapnak majd, akiknek a bruttó jövedelmük nem éri el a 3000 lejt, az összeg nem tartalmazza az ügyeletért járó juttatást. Az ösztöndíj nem a bruttó fizetés része lesz, így nem kell majd jövedelemadót fizetni utána, és nem számít bele a társadalom- és egészségbiztosítási, valamint nyugdíjalapba. A pályakezdő, hat évnél kevesebb munkaviszonnyal rendelkező pedagógusok béremelését a kormány azzal indokolta, hogy ezzel vonzóbbá tennék a fiatalok körében az ágazatot, ugyanakkor a tanárok motivációját is növelnék, így a továbbiakban a diákok felkészültsége is javulna. A kabinet arra is felhívta a figyelmet, hogy az iskolai és egyetemi tanárok a közpénzekből fizetett alkalmazottak 21 százalékát teszik ki.
A szakszervezet szerint a döntés elkeserítő
Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezeti tömörülés elnöke a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott: elkeserítő a kormány döntése, hogy a közalkalmazottak csak kis részének emeli a bérét, ezzel ugyanis a többiek munkakedvét csökkentik. „Nemcsak a kezdő pedagógusok és rezidens orvosok bére alacsony, az ágazatokban dolgozók mindannyian pénzhiánnyal küszködnek. A kabinet viszont éppen a legfontosabbat, a teljesítményüket csökkenti fizetések befagyasztásával, azzal hogy nem tartja be az egységes bérezési törvényt” – vélekedett Hossu. A szakszervezeti vezető szerint az intézkedés rövid időn belül visszhangot fog kiváltani a közszférában. Hossu arra is kitért, hogy a kormánynak a nagy állami vállalatok vezetőinek bérét kellett volna csökkentse, akik „hatalmas pénzösszegeket vesznek fel havonta, munkavégzésüknek pedig elenyésző a következmnénye.”
Az elmúlt hetekben mind a pedagógusok, mind az egészségügyi alkalmazottak nagyszabású tüntetéseket rendeztek Bukarestben és más nagyvárosokban, és általános munkabeszüntetést is kilátásba helyeztek, ha a kormány nem vezet be magasabb béreket a pályakezdők számára. Egy rezidens orvos jelenleg 1000–1500 lej közötti alapbért kap a gyakornoki időszak éveiben. A közalkalmazottak legfőbb követelése egyébként, hogy a kabinet jövő évben a bruttó hazai termék (GDP) legalább hat százalékát biztosítsa egyenként a két ágazatnak, Ponta azonban a hónap elején bevallotta, hogy ezt nem tudják teljesíteni, mert a finanszírozás emelése csak adónöveléssel lenne lehetséges. „Ha eleget tennénk a követeléseknek, holnap az egészségügy kérné a bruttó hazai termék 10 százalékát, holnapután pedig a hadsereg” – fogalmazott a kormányfő. A miniszterelnök ugyanakkor már korábban is említette, hogy ha a rezidens orvosok bérét növelnék, akkor az emelést adók is terhelnék, ezért bérüket inkább ösztöndíjjal egészítenék ki a gyakornokság teljes ideje alatt. Romániában egyébként idén egyszer sem növelték a közalkalmazotti alapbéreket és pótlékokat, miután a tavaly decemberi utolsó emelés nyomán a közszférában a fizetések visszaálltak a 2010-es – 25 százalékos – általános bércsökkentés előtti szintre.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
szóljon hozzá!