Hirdetés

Bedarálták a román demokratákat

Immár bizonyos, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) egyesülése nyomán létrejövő új jobbközép párt neve PNL lesz: az előző napi sajtóértesüléseket csütörtökön Vasile Blaga, a PDL elnöke megerősítette a PNL elnökével, Klaus Johannissal folytatott tárgyalásait követően.

Balogh Levente

2014. július 17., 23:292014. július 17., 23:29

Az új párt székhelye a PDL jelenlegi székházában lesz, és himnuszát is a PDL-től „örökli” majd meg.
Johannis megerősítette: csütörtökön lezárultak a jobboldal egyesítését célzó politikai tárgyalások. Elmondta: a pártszövetség augusztus elején nevezi meg közös államfőjelöltjét, célja pedig a 2016-os parlamenti választások megnyerése.

Ungureanu a PDL alelnöke lesz

Beolvad a Mihai-Răzvan Ungureanu volt miniszterelnök vezette Polgári Erő (FC) a De­mokrata-Liberális Pártba. Vasile Blaga pártelnök közölte: ezt követően Ungureanu első alelnöki tisztséget kap az alakulatban.

Elmondta: jövő hétvégén a két párt kongresszusán véglegesítik az egyesülési folyamatot, ezt követi majd a párt bejegyzése.

Vasile Blaga még szerdán este azt mondta: az elnökválasztáson pártszövetségként indulnak, névként pedig a PNL–PDL Keresztényliberális Szövetséget ajánlotta.

Csütörtökön elmondta: a novemberi államfőválasztáson még nem tudnak az új párt neve alatt indulni, mivel azt év végén vagy a jövő év elején jegyeztetik be. Hozzátette: a közös államfőjelöltet várhatóan augusztus 4–5-e környékén nevezik meg, mivel szeptember 1-jéig lehet benyújtani a jelentkezéseket a Központi Választási Irodához, addig pedig a szükséges számú aláírást is össze kell gyűjteni. Azt is elmondta, hogy egyik párt adja majd az államfő-, a másik pedig a miniszterelnök-jelöltet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
Hirdetés
Hirdetés