Bécsben műtötték meg Bãsescut

Az osztrák orvosok legalább két hétig kórházban tartanák a lábadozó román államfőt A várakozásokkal ellentétben mégsem Romániában, hanem Bécsben, az Allgemeines Kórházban műtötték meg Traian Bãsescu államfőt, aki gerincsérv miatt szorult orvosi beavatkozásra.

2006. május 10., 00:002006. május 10., 00:00

A háromórás operáció komplikációmentesen zajlott, az orvosok szerint az államfő állapota stabil, egy hétig megfigyelés alatt tartják. Amint arról beszámoltunk, Bãsescut vasárnap este szállították a bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórházba, mivel hátfájdalmakra panaszkodott.
A diagnózis után az orvosok javasolták a mielőbbi operációt, ezért hétfő este Bãsescut ismét kórházba szállították, ezúttal azonban az Elias intézetbe, noha az operáció helyszínéül az orvosok továbbra is az Egyetemi Sürgősségi Kórházat jelölték meg. Miután a szakorvosokból álló bizottság ismét megvizsgálta az elnököt, elrendelték a műtétet, amelyet azonban egy újabb, immár harmadik helyszínen kellett volna elvégezni, mivel csak ott állt az orvosok rendelkezésére megfelelő felszerelés. Ezt követően Eugen Nicolãescu egészségügyi miniszter újabb orvosi bizottságot nevezett ki, amelynek tagjai azt javasolták az államfőnek, hogy a műtétet Bécsben végezzék el, noha eleinte Bãsescu ragaszkodott ahhoz, hogy román orvosok operálják. Az államfőt éjszaka különjárattal szállították Ausztria fővárosába, ahol tegnap reggelre megoperálták. A bécsi kórház különben egyike Európa leghíresebb egészségügyi intézményeinek, amelyben több mint 1575 orvos dolgozik.
Míg Bãsescu Bécsben tartózkodik, Romániában újabb nyilatkozatháborút okozott az operáció: Sorin Oprescu főorvos ugyanis, az Elias, valamint az Egyetemi Sürgősségi Kórház vezetője azt állította, az államfőt Bukarestben kellett volna megoperálni. Az egészségügy-miniszterrel konfliktusban álló Oprescu – akit Nicolãescu több ízben is sikertelenül próbált meneszteni a kórházak éléről – továbbra is azt erősítette meg, hogy mind a felszerelés, mind pedig az orvosi gárda alkalmas lett volna a műtét elvégezésére. Nicolãescu azonban hangsúlyozta: beavatkozása azért volt szükséges, mert az államelnök egészségi állapota a tárca hatáskörébe tartozik, és nemzetbiztonsági ügy. A sajtó különben a Nicolãescu és Oprescu közötti konfliktusban látja annak az okát, hogy Bãsescut Bécsben műtötték meg.
Adriana Sãftoiu elnöki szóvivő szerint Bãsescu Bécsből látja majd el a feladatát, így nincs szükség arra, hogy a szenátus elnöke, Nicolae Vãcãroiu ideiglenesen átvegye teendőit. Vãcãroiu különben a szenátus tegnapi ülésén megemlítette, hogy az államfő a műtét előtt felhívta őt, és kérte, hogy ideiglenesen lássa el az elnöki feladatokat, ő azonban visszautasította a kérést, és elmagyarázta, hogy ilyen rövid időre nem szükséges alkalmazni az alkotmány által előírt procedúrát.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát
2025. szeptember 10., szerda

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt

A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt
2025. szeptember 10., szerda

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint

Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint
2025. szeptember 09., kedd

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar

Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar
2025. szeptember 09., kedd

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére
2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét
2025. szeptember 09., kedd

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy a hét végére elkészül a helyi közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezet első változata.

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni