Hirdetés

Băsescu: semmit sem használna a lemondás

Traian Băsescu államfő fejében megfordult, hogy lemond tisztségéről, miután nyilvánosságra került testvére korrupciós ügye.

Balogh Levente

2014. július 10., 16:572014. július 10., 16:57

2014. július 10., 16:572014. július 10., 16:57

Ezt ő maga mondta el csütörtökön az Adevărul napilapnak adott interjújában. Az elnök elárulta: bizonyos állami intézmények képviselőivel tárgyalt lemondásának eshetőségéről, de a helyzet kielemzése nyomán világossá vált, hogy távozása nem segítette volna elő a jobboldal államfőjelöltjének választási győzelmét.

Băsescu szerint a jobboldal még nem áll készen a választásra, ha viszont a könnyebbik utat választva lemondott volna, akkor a várható kudarc miatt őt vonták volna felelősségre, mondván: „feláldozta” a jobboldalt.

Hetek óta előzetes letartóztatásban levő testvére, Mircea Băsescu kapcsán kifejtette: amint decemberben lejár az államfői mandátuma, nyilvánosan is a védelmére kel, addig azonban tisztsége miatt nem teheti.

Mint ismeretes, Mircea Băsescut azzal gyanúsítják, hogy mintegy 600 ezer euró fejében vállalta: közbenjár annak érdekében, hogy a craiovai alvilág egyik szándékos emberölési kísérlettel vádolt vezetője, a Bercea Mondialként ismert Sandu Anghel roma klánvezér ügyében enyhe ítélet szülessen.

Băsescu egyébként a szervezett bűnözéssel kapcsolatosan arról beszélt csütörtökön, hogy a roma klánok politikai védelmet élveznek, és a szervezett bűnözés elleni harccal megbízott állami intézmények is cinkosságot vállalnak ügyeik elkenésében. Ezért is fogadott el 2009-ben a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) olyan határozatot, amely a szervezett bűnözés elleni küzdelem jelentőségét hangsúlyozta.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
Hirdetés
Hirdetés