
Traian Băsescu államfőnek szilárd elhatározása, hogy moldovai állampolgárságért folyamodjon, de elmondta: azt a vágya, hogy minden román egy államban éljen. Ezt ő maga fejtette ki egy lapinterjúban.
2013. július 29., 13:592013. július 29., 13:59
2013. július 29., 14:012013. július 29., 14:01
„Ha már nem lehet román állampolgárságunk a Prut mindkét partján, legalább legyen meg mind a kettő\" – fogalmazott az államfő. A moldovai állampolgárság felvétele kapcsán kifejtette, az szilárd elhatározása, mivel érzelmi ügyről van szó. „Azt szeretném, ha a románok egy országban élnének, és egy állampolgárságuk lenne. Ha a mandátumom végeztével megadják, örömmel leszek a Moldovai köztársaság polgára, ez ugyanis kifejezné, hogyan érzek\" – fogalmazott az elnök.
Băsescu ugyanakkor kizárta, hogy a moldovai állampolgárság felvételét követően új politikai karriert kezdjen a Pruton túli országban. Mint arról beszámoltunk, az államfő két héttel ezelőtt, moldovai látogatása során beszélt arról először, hogy fontolgatja a moldovai állampolgárság felvételét mandátumának jövő év végi lejártát követően. A témát Dorin Chirtoacă, Chisinău polgármestere vetette fel, aki szerint Băsescunak fel kellene vennie a moldovai állampolgárságot, és részt kellene vennie az ország politikai életében.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
szóljon hozzá!