
Várhatóan 2015-re csúszik a román balliberális koalíció tervezett alkotmányreformja, miután Traian Băsescu elnök megtámadta az alkotmánybíróságon a referendumtörvényt.
2013. szeptember 22., 14:432013. szeptember 22., 14:43
Alaposan keresztülhúzta a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) alkotmánymódosítással kapcsolatos számításait Traian Băsescu államfő azzal, hogy szombaton megtámadta az alkotmánybíróságon a koalíció referendumtörvényét. Az USL idén májusban úgy módosította a népszavazások megrendezéséről szóló jogszabályt, hogy az eddigi ötvenről harminc százalékra csökkentette a referendumok érvényességi küszöbét, az eredményességhez pedig a választópolgárok legalább 25 százalékának támogatnia kell a referendumban megfogalmazott indítványt.
A koalíció vezetőinek döntését az indokolta, hogy a Băsescu leváltása tárgyában általuk kezdeményezett tavalyi népszavazást éppen azért érvénytelenítette a taláros testület, mivel az elnököt támogató ellenzék bojkottja miatt a részvétel nem haladta meg az ötven százalékot. Márpedig Victor Pontáék már idén népszavazást akartak kiírni az alkomány módosításáról, viszont fennállt a veszélye, hogy az ötven százalékos érvényességi küszöb közepette az esetleges választói érdektelenség meghiúsítaná az alaptörvény reformját. A jobbközép ellenzék korábban már megtámadta a referendumtörvényt az alkotmánybíróságon, amely megállapította, hogy a küszöb leszállítása nem sérti az alaptörvényt, ha ezt csak egy év múlva kezdik alkalmazni. Băsescu ezután megfontolásra visszaküldte a törvényt a parlamentnek – erre az elnöknek egyszer van joga –, amely azonban változatlan formában szavazta meg újra. Mostani, az alkotmánybírósághoz eljuttatott óvásában az államfő ugyancsak amiatt kifogásolta a jogszabályt, hogy a 30 százalékos küszöb szerinte szűkíti a népszuverenitás gyakorlásának alkotmányban rögzített elvét. Az elnök úgy véli, a népszavazások érvényességéhez a választói névjegyzékben szereplő polgárok fele plusz egy százalékának az urnák elé kell járulnia.
Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke szombaton elismerte, hogy Traian Băsescu lépése miatt nem lehet a 2014 decemberében esedékes államfőválasztás első fordulójával egy időben megrendezni az alaptörvény módosításáról szóló népszavazást. A szociáldemokrata politikus közölte, az alkotmánybíróság leghamarabb október végén hoz ítéletet az államfői beadvány kapcsán, a parlamentnek ezt követően kell megvitatnia és jóváhagynia a taláros testület döntését, az államfőnek pedig húsz nap áll a rendelkezésére, hogy aláírja a referendumtörvényt. Mivel ez december elején várható, a jogszabály előírásait csak egy év múlva lehet alkalmazni, vagyis a jövő évi államfőválasztás első fordulója után. „Emiatt kicsúszunk az időből, és az alkotmánymódosításról valószínűleg csak 2015-ben rendezhetünk referendumot. Vagyis taktikai szempontból Băsescu eléri a célját, sikerül megakadályoznia a koalíciót abban, hogy betartsa az alkotmányreform végrehajtásáról tett ígéretét” – állapította meg a házelnök, hozzátéve: ennek ellenére az USL nem kezdeményezi ismét az államfő tisztségéből való felfüggesztését.
Elérte a 30 százalékot a munkálatok készültségi szintje a Nagyszeben-Pitești autópálya (A1) Bojca 1. alagútjánál – közölte hétfőn a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
Kevesebb mint egy óra alatt „mérgezte meg” a TikTok algoritmusa egy 12 éves gyerek kitalált profilját. Az Országos Emberkereskedelem Elleni Ügynökség (ANITP) a kiskorúakra veszélyes tartalmakra hívta fel a figyelmet.
A már működő vízerőművek korszerűsítésére, és ne a kommunista időkből örökölt, vitatott megítélésű beruházások befejezésére fordítsa a Hidroelectrica fejlesztési forrásait – ezt követelik egy új petíció kezdeményezői az Ener
Hatalmas bírságokat szabtak ki a fogyasztóvédők csak pár nap leforgása alatt a román tengerparton.
Nem a környezetvédelem szükségességét, hanem a tervezett szabályozás pontatlanságait kifogásolja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium (MADR) a környezeti bűncselekményekről szóló új törvénytervezettel kapcsolatban.
A Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) nem kell „újra felfedeznie” a liberális konzervativizmust, mert azt már rögzíti a 2025-ös kongresszuson elfogadott, Hagyományokra épülő modernizáció című programja – szögezte le hétfőn a Facebook-oldalán Dan Motreanu.
A nacionálkommunista Romániából kreatív módszerrel megszökött Bihar megyei család esetét idézte fel a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) egy hétfőn közzétett bejegyzésben.
Romániában van egy olyan állami tulajdonú cég, amelynek a feladata az, hogy egy állami ingatlan helyiségeit llami intézmények számára adja bérbe – tudatta Oana Gheorghiu, az állami cégek reformjáért felelős ideiglenes miniszterelnök-helyettes.
Felhőszakadásokra és viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzéseket adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A hőségtől egyelőre megszabadultak az Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban élők.
A hétvégén 16 megye 31 településén és Bukarestben avatkoztak be a tűzoltók a viharkárok felszámolására.
szóljon hozzá!