2013. március 26., 13:502013. március 26., 13:50
Az alapítvány létrehozásában egy másik államfői tanácsos, Sebastian Lăzăroiu is közreműködik, erről ős is blogjában számolt be, akárcsak kollégája, Iulian Chifu, aki szintén csatlakozik a kezdeményezéshez, mivel – mint fogalmazott – „valahol el kell kezdeni egy jobboldali pólus kiépítését.”
Cristia Diaconescu egyébként – miután a pártvezetés és közte kirobbant konfliktus miatt 2011-ben kilépett a Szociáldemokrata Pártból – még egy, a baloldal megreformálását célul kitűző platformot akart létrehozni.
A mostani, Népi Mozgalom névre keresztelt alakulat annak az új jobboldali pártnak a magját képezheti, amelynek létrehozását Traian Băsescu államfő jelentette be szombaton este, amikor hivatalosan bejelentette: mivel a korábban általa elnökölt ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) tisztújító kongresszusán nem az általa támogatott Elena Udrea nyert, hanem Vasile Blaga eddigi pártelnök, szakít a PDL-vel, és egy új jobboldali alakulat létrehozásába kezd.
Mint arról beszámoltunk, PDL-s forrásokból kiszivárgott információk szerint Elena Udrea Emil Boc korábbi pártelnök társaságában szombaton este az államfői rezidencián egyeztetett Băsescuval egy új jobboldali párt létrehozásáról. Udrea csalással vádolta meg a kongresszus szervezőit, és újabb szavazást követel. Ugyanakkor hétfőn azt mondta: bár nem vállal vezetői tisztséget a pártban, és Blagával sem hajlandó tárgyalni, a PDL-ben marad. Hétfőn este úgy nyilatkozott: nem kíván belépni a Népi Mozgalomba, ugyanakkor a PDL-n belül sokan tartanak attól, hogy a párt kimarad egy új jobboldali pólus kiépítéséből, és fontosnak tartják a partneri viszony megtartását Băsescuval.
Vasile Blaga PDL-elnök úgy véli: az új mozgalom nem veszélyes a PDL-re nézve, hiszen nem pártról, hanem alapítványról van szó. Crin Antonescu, a kormányzó nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szerint a kezdeményezés kínos, és Băsescu politikai eszköztárának végességét jelzi. Fontosnak envezte ugyanakkor, hogy a kormányoldal korlátozza az államfő mozgásterét. A Népi Mozgalom nevet egyébként az államfő nagyobbik lánya, Ioana Băsescu jegyeztette be még 2011-ben.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.