
Nem mentette fel tisztségéből a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) tisztségéből Marcel Oprişt, a Különleges Távközlési Rendszer (STS) igazgatóját a két hete Kolozs és Fehér megye határán bekövetkezett, két halálos áldozatot követelő repülőgép-szerencsétlenség miatt.
2014. február 02., 19:512014. február 02., 19:51
Traian Băsescu államfő a CSAT vasárnapi ülése után a testület elnökeként adott nyilatkozatában arról beszélt: igazságtalanul alakult ki az a kép, mintha az állami szervek nem tették volna megfelelően a dolgukat.
Az államfő szerint az akciót nem koordinálták megfelelően, az ugyanakkor egyes politikusok által elhintett hazugság, hogy a távközlési szolgálatnak lehetősége volt pontosan bemérni a baleset helyszínét, az ugyanis csak akkor lehetséges, ha vonalas telefonról érkezik a hívás, ebben az esetben azonban a segélyhívást maroktelefonról kezdeményezték.
Az államfő szerint ha a belügyminisztérium a hírszerzési szervek részvételével létrehozta volna a vészhelyzeti parancsnokságot, sikeres lett volna az akció. Ezért közölte: nem indokolt Opriş menesztése, a végső következtetések levonásához pedig meg kell várni az ügyészségi vizsgálat eredményét.
Opriş menesztését és a CSAT összehívását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte, mivel az STS-t tekinti felelősnek azért, hogy a baleset helyszínét a hiányos kommunikáció miatt csak hétórás késéssel találták meg a mentőegységek.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
szóljon hozzá!