2013. január 24., 10:312013. január 24., 10:31
Traian Băsescu szerda esti sajtónyilatkozatában kifejtette, csak abba hajlandó belemenni, hogy ismét egyszerre szervezzék meg a parlamenti és az államelnök-választást, amelyeket a 2003-as alkotmánymódosításkor toltak el egymástól. Legutóbb 2004-ben került sor egyszerre a két választásra.
Az államfő azután nyilatkozott így, hogy a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) javasolta: fél évvel hozzák előre az államelnök-választást, 2014 decembere helyett a jövő év nyarán tartsák meg azt.
Băsescu rámutatott: csak abban az esetben hajlandó lemondani 2014 decembere előtt – amikor lejár az államfői mandátuma –, ha a parlament 588 képviselője és szenátora is lemond vele egyszerre, és kiírják a parlamenti és az elnökválasztást.
Băsescu azt is feltételül szabta, hogy ültesse át a gyakorlatba az általa kezdeményezett 2009-es érvényes népszavazás eredményeit, amelyek az egykamarás parlament bevezetéséről, valamint a törvényhozók létszámának 300 főre csökkentéséről szólnak.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.